Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A gyurcsányista Eörsi Mátyás tényleg nem örül Botkának és az MSZP-t ostorozza

888.hu

2016.12.24. 15:08

A DK-s Eörsi szerint Botkát nem demokratikusan jelölte az MSZP.

Az örökdemokrata Eörsi Mátyás, miután átvedlett gyurcsányistává hidegháborúba kezdett az MSZP ellen.

Molnár Gyula pártelnök felkérte Botka Lászlót, hogy az MSZP következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, tervekről és az ország számára nyújtott programról, ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez: a Fidesz legyőzéséhez vezet.

Botka László miniszterelnök-jelöltsége szemben áll az eddigi szocialista javaslattal, hiszen nem előválasztással történt - reagált a Demokratikus Koalíció az MSZP elnökségének bejelentésére pénteken.

Most Eörsi posztolt egy hatalmasat, kifejtve, hogy miért nem jó Botka jelölése.

Éljenek a Bourbonok

"2005-ben az MSZP-SZDSZ koalíció köztársasági elnökválasztásra készült. A kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ világossá tette, hogy elfogadja, hogy a nagyobb koalíciós partner jelöljön, csak azt az igényt fogalmazta meg, hogy az MSZP a saját jelöltjéről egyeztessen előre annak érdekében, hogy a két párt elkerülhesse a nyilvánosság előtti veszekedést.

Ezt követően az MSZP megnevezte jelöltjét Szili Katalin személyében, holott tudta, hogy személye az SZDSZ számára elfogadhatatlan. Voltak az MSZP-ben nem is kevesen, akik osztották az SZDSZ kételyeit, ugyanakkor belementek a jelölésbe abban bízva, hogy majd az SZDSZ vétója fogja megakadályozni a köztársasági elnöki jelölést. Mások komolyan bíztak Szili Katalinban, és úgy vélték, a politikában erőt kell mutatni, a partnert kész helyzet elé kell állítani, és ez a siker záloga.

Mint emlékezetes, ez a taktika súlyos vereséghez vezetett.

2016-ban a demokratikus ellenzék pártjai parlamenti választásra készülnek, és az együttműködés keretén belül az előválasztás tűnik a közös miniszterelnök-jelölt kiválasztására a közös nevezőnek. Ebben a többi párt mellett az MSZP is kifejezte egyetértését.

Ezt követően az MSZP megnevezte jelöltjét Botka László személyében, holott tudja, hogy a többi párt előválasztást akar. Voltak az MSZP-ben nem is kevesen, akik osztották a többi párt kételyeit, ugyanakkor belementek a jelölésbe abban bízva, hogy majd a többiek vétója fogja megakadályozni a miniszterelnök-jelölést. Mások komolyan bíztak Botka Lászlóban, és úgy vélték, a politikában erőt kell mutatni, a partnert kész helyzet elé kell állítani, és ez a siker záloga."

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Így nézi hülyének a magyarokat Karácsony Gergely

Bohár Dániel Facebook-oldalán beszélt Karácsony Gergely főpolgármester német lapnak adott interjújáról.

Tokió 2020: Lőrincz Viktor ezüstje aranyozta be a napunkat

Tokió 2020: Lőrincz Viktor ezüstje aranyozta be a napunkat

Túl szép lett volna, ha Lőrincz Viktor bátyja, Tamás előző napi példáját követve olimpiai bajnoki címet nyer Tokióban. A 87 kilósok között szereplő kötöttfogású birkózónak – legnagyobb bánatára – be kellett érnie az ezüstéremmel. Amivel a játékok előtt talán simán kiegyezett volna.

Isten transznemű, Dobrev lehetne a leggazdagabb politikus

Isten transznemű, Dobrev lehetne a leggazdagabb politikus

Karácsony Gergely inkább kampányol mint hogy várost vezetne, az MSZP bukásra készül.

Alapjogokért Központ: Tovább titkolózik az Európai Bizottság az oltások kapcsán

Az Európai Bizottság továbbra sem akarja nyilvánosságra hozni az oltóanyag-szerződéseket.

Csúcsot döntöget a járvány világszerte

Japánban, Romániában, Izraelben és Oroszországban is szigorítanak a koronavírus-járvány delta variánsa által okozott negyedik hullám miatt.

Milliókat érnek a politikusokról készült paródiák

Néhány humorista nagyon jól megél a kormánypárti politikusokról és közéleti személyiségekről készített paródiákból.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére