Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„A DK-nak döntenie kell a hitlerező polgármesteréről”

888.hu

2020.06.27. 18:00

Újbuda kormánypárti országgyűlési képviselője is kiakadt a Gyurcsány-párti polgármester Hitlert éltető mondatain.

A HírTv birtokába jutott felvételek szerint a XI. kerületi önkormányzat csütörtöki testületi ülésén László Imre DK-s polgármester szó szerint ezt mondta:

„'36-ban vagy '37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan a világgazdasági válság után.”

A megdöbbentő kijelentések miatt Simicskó István, Újbuda kormánypárti országgyűlési képviselője is megdöbbenésének adott hangot.

Sokkoló a kijelentés. Politikusként, Újbuda országgyűlési képviselőjeként én kérek elnézést a nevében mindenkitől, főként a holokauszt áldozataitól, hiszen a II. világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás hatmillió európai, zsidó származású ember halálát okozta. Ennek a borzalomnak a kitalálóját és végrehajtóját méltatni mérhetetlenül felháborító, tiszteletlen és elítélendő – idézi Simicskót a Magyar Nemzet.

Véleménye szerint felfoghatatlan, hogy a kerület DK-s polgármestere pozitív jelzőkkel illette és dicsérte az antiszemitizmus beteg gondolkodású szereplőjét.

A DK-nak el kell döntenie, elhatárolódik a személyétől vagy egyetért polgármestere véleményével!

– hangsúlyozta a kerület országgyűlési képviselője.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

A Fradi egy héttel későbbre halasztotta a bajnokavatást

Elhalasztotta a Puskás Akadémia a bajnokavatást. Az éllovas Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a második helyezett Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának rangadóján. A zsinórban harmadik bajnoki címe megszerzésére készülő FTC a jövő héten, Kisvárdán érhet fel a csúcsra.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére