Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A budapesti szocik nem szeretik a vidéki szocikat

888.hu

2017.10.03. 08:58

A pozíciójukat féltõ budapesti MSZP-s politikusok nagy szerepet játszottak abban, hogy a szegedi polgármester lemondani kényszerült a miniszterelnök-jelölti posztról.

A budapesti MSZP prominensei már többször egyértelművé tették, hogy ha kell, ők inkább Gyurcsányt választják Botka helyett. A főváros-vidék szembenállás nem csak a Momentum, de a szocik vesztét is okozhatja.

Emlékezetes, hogy Horváth Csaba az ATV-ben korábban úgy fogalmazott: félre kell tenni a hisztit, a baloldalról pedig az a véleménye, hogy töketlen.

Botka László már a kezdetekkor téves kalkuláción alapuló stratégiát épített fel a kormányváltás érdekében, mivel az MSZP-s politikus azzal számolt, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc kihagyásával is bevonzható egy közös ellenzéki összefogásba – mondta hirado.hu-nak Galló Béla politológus. Kiemelte: az MSZP vonzereje azonban ahhoz sem volt elég nagy, hogy a kisebb baloldali pártokkal megkössék az egyezséget.

A Belső Ellenzék szerepe

Galló Béla politológus úgy véli, hogy a szegedi városvezető bukásában döntő szerepet játszottak a párton belüli érdekkonfliktusok.

A szocialisták budapesti politikusai számára elfogadhatatlan volt a DK-val szembeni kemény fellépés, hiszen a fővárosi körzetekben a Gyurcsány Ferenc vezette párt szavazóinak támogatása nélkül lehetetlen mandátumokat szerezni, hangsúlyozta a szakértő. Rámutatott: a budapesti MSZP-sek saját karrierjét és egzisztenciáját súlyosan veszélyeztette volna, ha Botkának sikerült volna tető alá hoznia egy ellenzéki együttműködést a DK kihagyásával.

A párton belüli ellenállás mértékét vélhetően azért sem mérte fel helyesen Botka, mert a DK a vidéki politikai palettán egyáltalán nem számít jelentős szereplőnek.

Az ATV által megszólaltatott Kunhalmi Ágnes mindent elárult a vidék-főváros ellentétről. 

Csuhaj Ildikó, az ATV munkatársa megkérdezi, hogy:

Botka László mellett Ujhelyi István, az MSZP alelnöke is lemondott ma reggel. Számít arra, hogy más is lemond, Gőgös Zoltán elnökhelyettes vagy Gúr Nándor?

Mire Kunhalmi Botkát meg sem említi, sőt mintha örülne, hogy visszamegy a vidéki városába és békén hagyja a fővárosiakat. Így válaszol:

Először is nagyon sajnálom azt, hogy Ujhelyi István lemondott, szerintem feleslegesen tette. Ujhelyi István értékes politikusa az MSZP-nek, tisztességesen végzi a munkáját európai parlamenti képviselőként. Továbbra is az MSZP tagja, továbbra is az MSZP EP-képviselője, tehát ugyanúgy harcostársunk abban, hogy Orbán Viktor züllött rendszerét eltakarítsuk és e helyett normális, élhető országot teremtsünk.

Borítókép: Botka László és a Belső Ellenzéke. Mínusz Lattmann Tamás és Tarjányi Péter.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Svédország egyik legdurvább no-go zónájában már röhögnek a rendőrökön a migránsok

A svéd főváros legbrutálisabb migránsgettójában évek óta nem javul a helyzet.

Idén is tart még az elmúlt 150 év legmelegebb öt éve

Idén is tart még az elmúlt 150 év legmelegebb öt éve

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) előzetes adatai szerint a 2015 és 2019 közötti időszak a legmelegebb egymást követő öt év volt az időjárási feljegyzések 150 évvel ezelőtti kezdete óta, az átlaghőmérséklet ebben az időszakban világszerte 1,1 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az 1850-1900 közötti időszakban.

A hajrában fordított Zalaegerszegen a címvédő Fradi

A hajrában fordított Zalaegerszegen a címvédő Fradi

A címvédő Ferencváros a hajrában két gólt szerezve 2-1-re nyert az újonc Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és vasárnap pótolt mérkőzésen.

Köves Slomó: Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a közösség két új Duna menti zsinagógájának és két új tóratekercsének avatási ünnepségén.

Drogosokat és zsebeseket fogtak a bulinegyedben a rendőrök

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten, az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve a környékükön – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

Visszatértek a Kennedy-k, és egyből Trumpot támadják

Visszatértek a Kennedy-k, és egyből Trumpot támadják

Jelöltként indul a jövő évi szövetségi szenátusi választásokon Joe Kennedy III., a Kennedy politikus dinasztia tagja.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére