Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ötszázmilliárd forint adóemelést akar az MSZP

888

2021.01.06. 10:00

Az MSZP által szorgalmazott nagyjából ötszázmilliárdos adóemelés a pénzügyminiszter helyettese szerint rövid úton több százezer ember fizetésének csökkentését vonhatná maga után, miközben számolni kellene több tízezer állás megszűnésével. Tállai András erről a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.

A napilap szerdai számában megjelent cikk felidézi, hogy adópolitikai elképzeléseket ismertetett a hét elején a Népszava hasábjain Szekeres Imre korábbi honvédelmi miniszter. Írásában a baloldali politikus úgy fogalmazott: a Magyar Szocialista Párt a jelenlegihez képest ellentétes utat javasol „a korszakváltásra szövetkező demokrata ellenzéki pártoknak”. Ez a más út pedig valójában több adócsökkentés elvetését jelenti. A volt miniszter bírálta például az iparűzési adó megfelezését, egy baloldali szakmai csoport elemzésére hivatkozva pedig azt szorgalmazta, hogy az állam a szociális hozzájárulási adó jelenleg 15,5 százalékos kulcsát emelje fel 18,5 százalékra. Utóbbi indoka egyrészt az, hogy mivel a munkavállalók 18,5 százalék járulékot rónak le, rójanak le ennyit a vállalkozások is. Jó tudni, hogy a szociális hozzájárulási adó pár éve lépett a munkáltatói járulék helyébe, így ez adja a nyugdíj- és az egészségügyi kiadások egyik fedezetét. Szekeres írása szerint az adóemelés a nyugdíjak védelmét is szolgálná.

A baloldali elképzelést értékelő Tállai András államtitkár felidézte, hogy a kormány, a szakszervezetek és a vállalkozások képviselői 2016-ban több évre szóló bérmegállapodást írtak alá. Ennek lényege az volt, hogy ha a cégek jelentősen emelik a dolgozók fizetését, akkor az állam csökkenti a szochót.

Azóta 27 százalékról 15,5 százalékra csökkent az adó, a hazai bérek pedig eddig nem tapasztalt növekedésnek indultak – mondta az államtitkár, majd arra hívta fel a figyelmet: a fizetések alakulásában alapvető jelentősége van a szochónak. Ha ez az adó csökken, akkor úgy is nőhet az alkalmazottak nettója, hogy a vállalkozás nem költ többet a bérekre. Ha viszont a szocho nő, a nettó fizetések csak akkor maradhatnak a korábbi szinten, ha a cég pluszpénzt szán a bérezésre.

Az államtitkár úgy vélekedett: válság idején a munkaadók nagy többsége valószínűleg nem tud többet áldozni bérköltségre, így ha ilyen időben emelkedik a szocho, akkor a munkavállalók nagyobb tömegének csökkenhet a juttatása. A fizetések visszavágását a pluszpénz híján lévő vállalkozások csak úgy kerülhetik el, ha alkalmazottaik egy részét elbocsátják.

Az MSZP javaslata legalább három százalékpontos szochonövelést indítványoz, ami megközelítőleg ötszázmilliárd forintos adóemelés.

A baloldal ennyit venne el a cégek munkabérre fordítható pénzéből – folytatta Tállai András. Becslése szerint az adóemelés rövid úton több százezer ember fizetésének csökkentését vonhatná maga után, miközben számolni kellene több tízezer állás megszűnésével.

Az államtitkár a baloldali adóemelési ötlet indokára is kitért. Mint mondta, érdekes, hogy Szekeres Imréék a nyugdíjakért aggódnak. Éppen akkor, amikor a kormány elkezdi négy lépcsőben visszaállítani azt a 13. havi nyugdíjat, amit Szekeres Imréék vettek el a nyugdíjasoktól. Ez kissé álságos – fogalmazott. A miniszterhelyettes azzal zárta szavait: ha ez az egyetlen irány, amit az MSZP kínálni tud a választóknak, akkor inkább ne kínáljon semmit.

A kormány mindenesetre folytatja az adócsökkentés politikáját, és februárban kifizeti a 13. havi nyugdíj idei összegét.
(MTI/Magyar Nemzet)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére