Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A hárommillióhoz közelít az oltásra jelentkezők száma

888.hu

2021.03.08. 21:55

Folyamatosan nő az oltásra jelentkezők száma, közelít a hárommillióhoz – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Dömötör Csaba kijelentette: ha sikerül elérni, hogy

a 60 év felettiek és a 60 év alatti krónikus betegek védettek legyenek, az komoly lépés lenne afelé, hogy „magunk mögött hagyjuk ezt a nehéz időszakot”.

Elmondta, több százezerrel kevesebben kapták volna meg eddig a koronavírus elleni oltást Magyarországon, ha csak a nyugati vakcinákat használják. Kifejtette, eredményes volt az a hozzáállás, hogy a kormány „nem hagyatkozott az akadozva érkező brüsszeli beszerzésekre”, hanem többféle forrásból igyekezett beszerezni vakcinákat. Ennek köszönhetően Magyarországon a nyugati vakcinákon túl a kínai Sinopharm- és az orosz vakcinát is alkalmazzák – mondta, kiemelve: ezáltal „májusra már 3,5 millióval több oltást kaphatnak a magyarok”, mint egy másik, hasonló lakosságú országban.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarországon már több mint egymillióan megkapták a vakcinát, így a beoltottsági arány meghaladta a tíz százalékot, ezzel szemben az uniós átlag csak hat százalék.
Azzal kapcsolatban, hogy

az Európai Gyógyszerügynökség egyik vezetője azt kérte, amíg ők nem engedélyezik, a nemzetállamok se engedélyezzék az orosz oltóanyagot, azt mondta: Magyarországon elismert szakemberek vannak, és megvan a kellő szaktudás ahhoz, hogy mérlegeljék, melyik hatóanyag biztonságos és hatékony. Emellett a Magyarországon használt vakcinákat sok más országban is használják

– tette hozzá Dömötör Csaba.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Magyarországon még nem bukkant fel az omikron variáns

Magyarországon a jelenlévő mintákban még nem detektálta a koronavírus új változatát, az úgynevezett omikron variánst a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az NNK sajtóhivatala.

Orbán Viktor advent első vasárnapján a kiskorúak kérdéseire válaszolt

Orbán Viktor advent első vasárnapján a kiskorúak kérdéseire válaszolt

Áldott adventet! – írta közösségi oldalára feltöltött videójához.

Felbecsülhetetlen kárt okozott Bige László műtrágyakartellezése a magyar gazdáknak

Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára töltött fel videót, amiben úgy fogalmazott: „a baloldali milliárdos ellehetetleníti a magyar mezőgazdaságot”.

Palkovics László egyeztetésre hívta Karácsonyt

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfő reggelre egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-t.

Karácsony lemondás helyett egy hazugsággal Kövért képes erre nógatni

Karácsony lemondás helyett egy hazugsággal Kövért képes erre nógatni

Kétségbeejtően gyenge posztot tett közzé Karácsony Gergely Facebook-oldalán. Épp annyira gyenge, mint a főpolgármester Városháza-üggyel kapcsolatos védekezése.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére