Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szoboszlai: Lehet, hogy én lettem a hős, de ezt nem egyedül értem el

888.hu/MTI

2020.11.13. 06:35

Szoboszlai Dominik szerint lehet, hogy ő lett a hős, de ezt nem egyedül érte el, társai és az egész csapat nélkül nem sikerülhetett volna az a bravúr, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Izland 2-1-es legyőzésével kijusson a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.
Egy védő elment Sallaival, 20 méterig vezettem a labdát, tovább már nem tudtam futni, gondoltam, onnan már csak elrúgom”

– idézte fel az Eb-részvételt eredményező, 92. percben született győztes gólt a Salzburg futballistája, aki nem hiszi, hogy mindenki azt várta tőle, hogy hős legyen, inkább csak azt, hogy tudjon segíteni a csapatnak.

A 20 éves futballista bevallotta, számára óriási hullámvasút volt az elmúlt hét, mivel vasárnap még úgy tűnt, nem léphet pályára ezen a sorsdöntő találkozón, aztán hétfőn derült ki, hogy mégis elutazhat, mivel mindenkinek negatív lett a koronavírustesztje.

A gólörömnél az egész pályafutásom lepörgött előttem, hogy egészen a gyermekkoromtól hogyan jutottam el idáig”

– mondta a támadó középpályás.

Botka Endre arról beszélt, hogy azt érezte, nem létezik más forgatókönyv, mint hogy nyernek. Hozzátette, még a pályán is ezt gondolta, hiába vezettek szinte végig az izlandiak.

Mindenki tudja, milyen helyzetben van az ország. Este nyolckor mindenkinek otthon kell lennie, így tudtuk, mindenki a meccset nézi. Az egészségügyi dolgozókért is játszottunk, hogy mindenkinek okozzunk egy kis örömet ebben a nehéz helyzetben. Én azt éreztem, hogy ezt most meg kell nyernünk az egész országért”

– fogalmazott a Ferencváros védője, aki szerint az izlandiaknak nem volt komoly helyzetük a mérkőzésen.

A koronavírusos megbetegedése miatt távol maradó Marco Rossi szövetségi kapitányt helyettesítő Cosimo Inguscio úgy vélte, a meccs nehezen indult, az első 15-20 percben nem találták a helyüket. Szerinte ennek részben mentális, részben taktikai oka volt, előbbivel kapcsolatban megjegyezte, eleinte volt olyan játékos, akire fékezőleg hatott, hogy ez az egyetlen esély volt az Eb-re jutásra.

A szünetben tanácskoztunk Rossival, mindannyian szembenéztünk önmagunkkal, hogy elúszhat ez az esély. Ezután a játékosok éhesen mentek ki, és aki éhes, az megszerzi, amit akar. A második félidőben nem volt kivetnivaló. Megérdemeltük a győzelmet, senki nem mondhatja, hogy eloroztuk valakitől”

– mondta a másodedző, aki elárulta, hogy folyamatosan kapcsolatban álltak Rossival, amit természetesnek nevezett, mondván, ő a kapitány, az ő vállát nyomja a felelősség, a cseréket is megbeszélte vele.

A Rossival kilenc éve együtt dolgozó Inguscio azt is megígérte, hogy a hozzájuk négy esztendeje csatlakozott, most szintén koronavírusos megbetegedés miatt hiányzó Giovanni Costantinóval együtt megtanulnak magyarul.

Voltak kísérletek, hogy megtanuljunk magyarul, de beletört a bicskánk. Hármunk között volt egy megállapodás, ha kijutunk, tényleg megtanulunk. Ez a kapocs miatt lenne fontos mind a játékosokkal, mind a szurkolókkal”

– mondta Inguscio, aki már harmadszor helyettesítette Rossit a kispadon, s Észtország és Wales legyőzése után Izland ellen is nyert vele a csapat.

Viccként felvetődött már, hogy jobb a mérlegem. De ha Rossi lett volna a kispadon, akkor is három győzelem lett volna ez a három mérkőzés. Abban szerencsés vagyok, hogy én ültem a kispadon, de az eredmény sosem szerencse kérdése, hanem a professzionális elő- és felkészítésé.

Az izlandiak szakvezetője, Erik Hamrén rendkívül letörten értékelt:

Nagyon csalódottak vagyunk, de ez érthető, öt percre voltunk az Európa-bajnokságtól. Gratulálunk, a magyarok fantasztikus nyár elé néznek. Ez egy olyan mérkőzés, amelyen az egyik csapat a mennybe jut, a másik a pokolba, mi kerültünk a pokolba.”

A szigetországiakat két éve irányító svéd szakember a jövőjéről nem kívánt beszélni, ahogy fogalmazott, annak nem most van itt az ideje.

A négy éve nyolcaddöntős magyar válogatott története során először jutott ki kétszer egymás után a kontinensviadalra. A jövő nyárra halasztott Eb-n a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban, utóbbi kettővel a Puskás Arénában csaphat össze.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére