Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Suba Róbert ezüstöt szerzett a paralimpián

Pörge Béla

2016.09.15. 16:08

Ez a magyar csapat tizenegyedik érme Rióban.

Suba Róbert kajakozó a parakajakosok KL1-es kategóriájának csütörtöki döntőjében a második helyen végzett, és ezzel ezüstérmet nyert a riói paralimpián.

A Bajai Vízisport Egyesület 36 éves versenyzője, Suba már szerdán is remek teljesítményt nyújtott, az előfutamból második helyével egyből a fináléba került, azaz a középfutamon nem is kellett részt vennie.

A döntőben egy-egy argentin, lengyel, brazil, brit, francia, kínai és ausztrál volt a hármas pályán rajtoló magyar ellenfele. Suba nem kezdett igazán jól, de a táv felénél már az élmezőnyben került. A legjobban a lengyel Jakub Tokarz rajtolt, aki aztán végig meg is tartotta előnyét. A magyar kajakos a franciával és a brittel volt nagy versenyben, de végül sikerült őket megelőznie, s így másodikként ért célba. A verseny után így értékelt:

nagyon örülök az ezüstéremnek, bár nagyon kevésen múlt az első hely, 45 ezreden. A bemelegítés után kezdett felerősödni az oldalszél, ez instabillá tette a hajót. Ráadásul az argentin versenyző kijött a rajtgépből, én pedig túl sokat voltam a rajtban, elfújt a szél, kellett korrigálnom, hogy egyenesben tartsam a hajót és ez meghosszabbította a reakcióidőt a rajtnál. Rosszul kezdtem, utána egy jó erős iramot mentem, ha 210 méter lett volna a pálya, akkor behoztam volna a lengyelt, de ez van, örülök az ezüstnek."

Suba Róbert hozzátette: folytatja a versenyzést, szeretne ott lenni Tokióban is, és aranyérmet szerezni a japán fővárosban.

A parakajak most debütált a paralimpián, a sportolók minden számban 200 métert lapátolnak. Szintén a legsérültebbeknél, a KL1 kategóriában Váczi Anita hatodik lett a nők versenyében, míg KL2-ben Varga Katalin az ötödik, Rozbora András pedig a hetedik helyen ért célba.

Ez az ezüst a magyar csapat tizenegyedik érme, hat ezüst és öt bronz az eddigi mérleg.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére