Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Sporttörténeti magyar siker a Girón: Valter Attila viselheti a rózsaszín trikót

Jánosy Károly

2021.05.13. 22:00

Sporttörténeti magyar siker született az olasz országúti kerékpáros-körversenyen. A 6. szakasz után Valter Attila, a Groupama–FDJ csapat versenyzője átvette a vezetést az Giro d’Italia összetett versenyében. Valter a 12. helyen érkezett célba, ezzel holnaptól ő viselheti az összetettben élen álló versenyzőnek járó rózsaszín trikót. Magyar bringás még sosem állt háromhetes körverseny összetettjének élén.

 

Nem csoda, hogy az Eurosport elő közvetítésének magyar kommentátorai szinte eksztázisban ujjongtak a befutó után, azaz miután kiderült, hogy a 22 éves Valter Attila került az összetett verseny élére, és holnap ő viselheti a rózsaszín trikót. A fiatal versenyzővel egyébként alig három hete készített interjút a 888.hu, amelyben elmondta, hogy élete nagy álma valósulna meg, ha az egyik nagy háromhetes versenyen szakaszgyőzelmet aratna. Nos, azért az összetettben szerzett mostani elsőség sem olyan rossz.

A számunkra örömteli sikert hozó szakasz után Valter kitűnő angolsággal értékelte a történteket, és elmondta: „Nagyon meg vagyok lepve, de ugyanakkor hihetetlenül boldog vagyok. Tudtam, hogy erősek a lábaim, jól megyek hegyre, így bíztam benne, hogy ott tudok maradni a legnagyobb esélyesekkel. Nem volt könnyű ilyen időjárási körülmények között, de most sírni tudnék, olyan boldog vagyok.”

A Groupama–FDJ versenyzője magyarul is üzent, valamint a hivatalos sajtótájékoztatón elmondta, nem lenne meglepve, ha újabb meglepetést okozna...

„Köszönöm a lehetőséget, nagyon örülök ennek a trikónak. Nagyon örülök, hogy ennyien szurkoltok, ennyien követtek. Köszönöm nektek, elképesztőek vagytok. Menjünk tovább, folytassuk, nyomjuk neki. Mindenkinek kellemes kilométereket kívánok a Tour de Hongrie-n, remélem, hogy sokat láthattok még a tévében... Hajrá, magyarok!” – üzent az Eurosportnak adott interjúja végén Valter Attila a magyar szurkolóknak.

„Tegnap még azon viccelődtünk, hogy szép, szép a fehér trikó (a legjobb 25 év alatti kerekesnek jár a fehér – a szerk.), de mennyivel jobban állna neki a rózsaszín” – nyilatkozta a 888.hu-nak Kreutz Dávid, a magyar bringás sajtósa és egyben unokatestvére. „Hirtelen nem is találok hasonlatot, amellyel ki lehetne fejezni a siker értékét, mértékét. Hihetetlen ez a történet, ahogy egy magyar fiú édesapja csömöri bringásműhelyéből elindult, és megvalósulni látszanak az álmai. Erre tényleg felfigyel a sportvilág. Most az a legfontosabb, hogy jól regenerálódjon, pótolja az elégetett kalóriákat, és menjen tovább a most megkezdett úton.”

A Groupama–FDJ 22 éves versenyzője a hivatalos sajtótájékoztatón többek között úgy fogalmazott, „mi, magyarok itt, Európa közepén elég »kemények« vagyunk”, és ha kis országként például úszásban felértünk a világszintre, miért ne sikerülhetne ez kerékpárban is... Az, hogy nincs olyan nagy hagyománya a sportnak itthon, mint például Franciaországban vagy Olaszországban, nem jelenti azt, hogy gyengék lennénk. Ezzel egyébként alighanem sok-sok magyar fiatalnak lesz kedve a jövőben nyeregbe pattanni. Elvégre már itt az új példakép: Valter Attila, aki újfent kijelentette, egyértelműen az a célja, hogy egyszer megnyerjen egy háromhetes körversenyt. Csapata mellett édesapjának, Tibornak ajánlotta a rózsaszín trikót, aki ha teheti, a mai napig vele edz!

Az új rózsaszín trikós saját pályafutásáról, a magyar kerékpársport helyzetéről és a jelenleg is zajló Tour de Hongrie-ról is beszélt. Elmondta, nagyon örül neki, hogy Dina Márton is itt van a mezőnyben, és reméli, tartogat még meglepetéseket számára ez a Giro. Nagyon boldog azzal, amit most elért, de nem lenne meglepve, ha újabb meglepetést okozna...

Jussi Veikkanen, a Groupama–FDJ sportigazgatója a szakasz után elmondta, az utolsó három kilométerről nem nagyon volt felvételük, így nem tudták pontosan, hogy mire számíthatnak, éppen ezért Valter Attila remek szereplése – kellemes – meglepetésként érte őket.

GIRO D’ITALIA
6. SZAKASZ, GROTTE DI FRASASSI–ASCOLI PICENO, 160 KM, HEGYI BEFUTÓ
1. Gino Mäder (svájci, Bahrain–Victorious) 4:17:52 óra
2. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 12 másodperc hátrány
3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idővel
4. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck–Quick Step) a. i.
5. Giulio Ciccone (olasz, Trek–Segafredo) 14 mp h.

12. Valter Attila (Groupama–FDJ) 29 mp h.

98. Dina Márton (Eolo–Kometa) 22:06 perc h.
[3]

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Valter 22:17:06 óra

2. Evenepoel 11 mp h.
3. Bernal 16 mp h.
4. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana) 24 mp h.
5. Louis Vervaeke (belga, Alpecin–Fenix) 25 mp h.

87. Dina 39:22 p h.

A 25 ÉVEN ALULIAK ÉLCSOPORTJA
1. Valter 22:17:06 óra
2. Evenepoel 11 mp h.
3. Bernal 16 mp h.
4. Vlaszov 24 mp h.
5. Daniel Martínez (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 1:06 p h.

22. Dina 39:22 p h.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Több pénzből, kevesebb fejlesztéssel épül a Blaha, hála Karácsonynak

Több pénzből, kevesebb fejlesztéssel épül a Blaha, hála Karácsonynak

A terveket Karácsony Gergely és csapata készen vette át Tarlós Istvántól, és még a források is megvoltak a felújításokra. Most azonban kiderült, hogy addig variáltak és halogattak, míg csak jelentős többletköltségekkel indulhat meg a tér felújítása.

Kukorelly nem várja, hogy normális legyen a Fidesz

Kukorelly nem várja, hogy normális legyen a Fidesz

Az esti német–magyar meccs előtt Kukorelly Endre íróról jutott eszembe a mondás: alamuszi macska nagyot ugrik.

Orbán Viktor közleményben reagált Ursula von der Leyen üzenetére

Orbán Viktor közleményben reagált Ursula von der Leyen üzenetére

Az Európai Bizottság elnöke a pedofilellenes törvényt szégyenletesnek nevezte brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Újra vannak virágok a Clark Ádám téren!

Újra vannak virágok a Clark Ádám téren!

Szerda reggel újra virágba borult a Clark Ádám téren lebetonozott virágágyás helye. No ez persze nem Karácsony Gergelyen múlt....

Az LMBTQ-lobbi célkeresztjébe került Szijjártó Péter

Amikor az érvek elfogynak, jönnek a szivárványok.

Orbán Viktor: Ma az állam aktívan védelmezi a homoszexuálisok jogait

Orbán Viktor: Ma az állam aktívan védelmezi a homoszexuálisok jogait

A gyermekek felvilágosítása mindenképp a szülőre tartozik, a pedofília elleni küzdelem viszont az állam feladata – mondta a miniszterelnök szerdán a DPA német hírügynökségnek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére