Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Post mortem kitüntette a román államfő Török Zsolt hegymászót

Forisek Ádám

2019.08.20. 12:06

Post mortem a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsolt aradi hegymászót.

A román elnöki hivatal közleménye szerint az államfő a kitüntetéssel Török Zsolt sportteljesítményét, a román sport fejlődéséhez tett hozzájárulását, valamint a szenvedélyét és elkötelezettségét ismeri el. Török Zsoltot az aradi Ioan Slavici Színházban ravatalozták fel. Temetése kedden 14 órától lesz az aradi Felsőtemetőben.

Török Zsolt 2018 októberében a román Védelmi Minisztérium kitüntetését vehette át, miután egy román expedíció vezetőjeként felvitte az Erdély és Románia egyesülése centenáriumi jelképével is ellátott román zászlót a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra.

Az egyik legsikeresebb romániai hegymászóként ismert Török Zsolt a múlt hét közepén indult el a Fogarasi-havasokba. Miután több napig nem adott életjelet magáról, családja értesítette a hatóságokat. Holttestét szombaton találták meg a 2535 méter magas Negoj (Negoiu)-csúcs alatt egy szakadékban.

Török Zsolt vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót is, amely feljutott a 8125 méter magas Nanga Parbat csúcsra. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Svájc magához csatolná Ausztria egyik tartományát

A területi változás a helyieknek sem lenne ellenére.

Olyan a kutya, amilyen a gazdája

Gyakoribb a túlsúlyos kutya a kövér gazdiknál, mint a normál testsúlyú kutyatulajdonosoknál – derítette ki a Koppenhágai Egyetem állatorvosainak kutatása.

Szijjártó: a keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában

A keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában, amelynek eredményeként az egyszerű termelésorientáltságról át tudott állni a technológiai újdonságok által működtetett gazdaságra – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központjának pénteki átadóünnepségén.

Megint nagyon ötletes kampánnyal állt elő az FPÖ | VIDEÓ

Megint nagyon ötletes kampánnyal állt elő az FPÖ | VIDEÓ

A legutóbbi osztrák választáshoz hasonlóan ismét egészen szórakoztató kisfilmmel kampányol az Osztrák Szabadságpárt.

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlhat a mozgósításon

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlhat a mozgósításon

A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok feltérképezése alapján a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a 23 megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme várható az október 13-i önkormányzati választáson- derül ki a XXI. Század Intézet elemzéséből.

Beteg a világ

Beteg a világ

Nagybeteg. Hatalmas a probléma. Most azonban nem a globális felmelegedésre vagy a klímaváltozásra gondolok mint a Földünket pusztító legnagyobb veszélyre. Vagyis igen, de másképp. Vizsgáljuk meg ezt a témakört úgy, hogy kilépünk a liberális idiotizmus szűkre szabott keretei közül. Véleményem szerint ugyanis a progresszívnek csúfolt értelmiség gondolatai lassan jobban károsítják a bolygónkat, mint Argentína teljes szarvasmarha-állománya.

Zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott a szlovákok elleni meccsen történtek miatt

Zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott a szlovákok elleni meccsen történtek miatt

Az október 13-án sorra kerülő Azerbajdzsán elleni mérkőzésen nem lehetnek nézők.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére