Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Pedofil edzője miatt újabb perek várnak a korábbi angol bajnokcsapatra

Jánosy Károly

2021.10.27. 19:20

Nyolc egykori játékosa beperelte a Manchester Cityt. A vád szerint harminc évvel ezelőtt az egyik ifjúsági csapatnál edzősködő Barry Bennell molesztálta a fiatalokat. A City vezetői azonban tagadják, hogy a pedofíliával meggyanúsított férfi szerepet játszott a klub életében. A legfelsőbb bíróság már meg is hallgatta a Premiershipben szereplő City ellen jogi lépéseket kezdeményező nyolc férfi egyikét.

Az eljárást megindító „nyolcak” kártérítést követelnek – egyikük 220 ezer fontot, azaz kb. 95 millió forintot – szexuális zaklatás, illetve hatan keresetkiesés miatt, mondván, Bennell megakadályozta őket futballkarrierjük kiteljesedésében. A City képviselői szerint a megvádolt edző közreműködését nem lehet tényleges munkaviszonyként értelmezni. Az egyik pereskedő azonban állítja, hogy a pedofilként már jól ismert Barry Bennellnek egyértelmű szerepe volt a legutóbb 2019-ben angol bajnokságot nyert csapat háza táján, ahol mindenki ismerte őt. A panaszos azzal is megvádolta a klubot, hogy kártérítést ajánlott neki, ám a kedvezőtlen feltételek miatt azt nem akarta elfogadni. A most negyvenes-ötvenes éveit taposó pertársaság tagjai azzal vádolják Bennellt, hogy bántalmazta őket, amikor több mint 30 évvel ezelőtt az ificsapatban játszottak.

A már tanúvallomást tett egykori focista – jogi okokból még nem lehet leírni a nevét – elárulta, hogy Bennell felkereste az apját, és a kék klubigazolványán a Manchester City „képviselőjeként” szerepelt.

„Bennell bevezetett minket a City edzőpályájára, melynek épületében mindenki közeli ismerősként, barátként üdvözölte. Egyértelmű volt, hogy szerepet játszott a Manchester Cityben” – állította vallomásában a tanú. „Játékosmegfigyelő és edző volt, aki szabadon használhatta a klub létesítményeit. Az ifjúsági csapat trófeáit Ken Barnes, a játékosmegfigyelők korábbi főnöke irodájában őrizték, és naponta láttam, amint Bennell a City felszereléseit, kúpjait, labdáit, mezeit, edzőcipőit használja.”

A Machester Cityt 2016-ban rázta meg a szexuális zaklatási botrány, két évvel később pedig Bennell beismerte, hogy több fiatalt molesztált. A korábbi ifitréner bűnösnek vallotta magát, a vád szerint legalább 48 alkalommal molesztált fiatal fiúkat. Bennell, aki legutóbb a Crewe Alexandra edzőjeként dolgozott, jelenleg 34 éves börtönbüntetését tölti, miután szexuális bűncselekményekért elítélték.

A botrány nyomán a klub mintegy 4 millió fontot fizetett ki 64 magánszemélynek. A mostani perben szereplők egyike úgy véli, hogy a korábbi megegyezés során nem kezelték őket egyenrangú partnerként, tárgyalás helyett diktáltak, így nem volt más választása.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére