Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Paralimpia: újabb aranyak érkeznek Tokióból

Jánosy Károly

2021.08.24. 10:40

Megkezdődtek Tokióban a paralimpiai játékok. A fogyatékkal élők legnagyobb sportversenyét éppúgy zárt kapuk mögött rendezik a japán fővárosban, mint a két hete befejeződött olimpiát. Azaz nem lesznek teljesen üresek a lelátók, mert a japán diákok azért helyet foglalhatnak. Magyarországot 39 parasportoló képviseli. A versenyek szeptember 4-éig tartanak, a záróünnepség 5-én lesz.

 

A testi fogyatékkal élő sportolók számára rendezett világverseny 61 éves múltra tekint vissza. A kerekesszékesek első megmérettetéseit 1948-ban, az olimpiával párhuzamosan rendezték meg, majd 1960-tól vált rendszeressé a Fogyatékosok Világjátéka. 1992-től szervezetileg összekapcsolták az olimpiával, és annak helyszínén, három héttel annak lezárása után tartják. A sportolókat fogyatékosságuk szerint kategóriákba sorolják, hogy hasonló képességűek versenyezzenek egymással, és hogy az egyes sportágakban figyelembe vehessék a fogyatékosságot is. A magyarok eddig 32 arany-, 48 ezüst- és 65 bronzérmet nyertek a paralimpiákon, ezúttal három vagy öt aranyéremre számíthatunk. A magyar küldöttség doyenje az 59 éves asztaliteniszező Zborai Gyula, aki tervei szerint még 2024-ben, Párzsban is versenyezne.

A járvány miatt szurkolók nem lehetnek jelen a helyszínen, egy digitális megoldásnak köszönhetően azonban a magyar parasportolók így is érezhetik az otthoniak támogatását Tokióban. A „Seyu – Együtt a győzelemért!” applikáció letöltésével már az esemény előtt vagy akár az események közben is készíthetők szurkolói fotók, amelyeket tableteken és a paralimpiai faluban lévő, a magyar csapathoz tartozó digitális készülékeken keresztül a parasportolók is látnak. Az így készült, buzdító üzenetekkel kiegészített fotókat a közösségi médiában is publikálják a Magyar Paralimpiai Bizottság és a sportolók által.
A paralimpiával az M4 Sport kiemelten foglalkozik, és bár nem kapnak annyi képet, mint az olimpiáról, azért minden magyar sportolót meg fognak mutatni.

Halassy Olivér és Takács Károly erőt merített fogyatékosságából

George Eyser műlábas tornász volt az első fogyatékos olimpikon 1904-ben. Halassy Olivérnek az 1932-ben Los Angelesben és 1936-ban Berliben aranyérmes magyar vízilabda-válogatott tagjának nyolcéves korában amputálni kellett a bal lábát, és így is kiemelkedő eredményekre volt képes, a póló mellett úszásban is kitűnő eredményeket ért el. A sportlövő katonatiszt Takács Károly 1938-ban egy gránátrobbanás során elvesztette a jobb kézfejét, de megtanult ballal lőni. 1948-ban és 1952-ben olimpiai aranyat nyert.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Az Erdélyi Magyar Szövetség magyar neve miatt utasította el a törvényszék a pártfúziót

A Bukaresti Törvényszék azért utasította el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését, mert utóbbi hivatalos nevét magyarul is, románul is be kívánták jegyeztetni az egyesülő pártok – közölte vasárnap az EMSZ sajtóirodája.

Újabb Momentumos kamu, már a matek oktatásnál is a társadalmi igazságosság a legfontosabb

Újabb Momentumos kamu, már a matek oktatásnál is a társadalmi igazságosság a legfontosabb

Ezúttal a momentumos Hajnal Miklós ferdítette el a valóságot a közösségi oldalán. Olyan professzort akarnak felvenni egy egyetemre, aki a leírás szerint kulturálisan érzékeny és fenntartható matematikai pedagógiát követ. Az illegális migráció miatt megerősítik a német-lengyel határ ellenőrzését.

18 éves lett a Jobbik, balra át!

18 éves lett a Jobbik, balra át!

Köszöntsük nagykorúsága alkalmából Magyarország legelvtelenebb pártját.

Társadalmi igazságossággal foglalkozó matektanár kerestetik!

Társadalmi igazságossággal foglalkozó matektanár kerestetik!

Olyan professzort akarnak felvenni az egyetemre, aki a leírás szerint kulturálisan érzékeny és fenntartható matematikai pedagógiát követ. Fontos, hogy az állásra jelentkezők foglalkozzanak a méltányossággal és a társadalmi igazságossággal – a matematikai elvek és számok ismerete mostanra a jelek szerint másodrendűvé vált.

Ferenc pápa a földközi-tengeri migrációs helyzet megoldására szólított fel

Ferenc pápa arra kérte a nemzetközi közösséget vasárnap: vessen véget annak a gyakorlatnak, hogy a Földközi-tengeren megmentett migránsokat visszaküldi Líbiába és más, nem biztonságos országokba, ahol szavai szerint „embertelen erőszaknak” vannak kitéve.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére