Kellemetlen emlékek súlyát cipelte magával Andorrába a magyar labdarúgó-válogatott. A négy évvel ezelőtti 1-0-s fiaskó még mindig fáj nekünk, míg a lelkes amatőrökből álló házigazdák futballtörténelmük egyik legszebb fejezeteként emlegetik a magyarok elleni 2017-es sikert. Azóta azonban sok minden megváltozott, főleg a mi „térfelünkön”, a Marco Rossi által dirigált magyar válogatott nyolc mérkőzés óta veretlen, ráadásul a vb-selejtező-csoport első meccsén hajszál híján megszerezte a győzelmet a Robert Lewandowskival felálló lengyelekkel szemben, míg Andorra 13 tétmeccs óta nyeretlen.

„Sem a hosszú utazásra, sem a műfüves pályára nem foghatunk semmit. Meg kell szereznünk a három pontot, ezért jöttünk ide. Azoknak, akik nem játszottak még itt – 21 játékossal jöttünk, közülük négyen játszottak a 2017-es meccsen –, nagyobb a motivációjuk, hogy bizonyítsanak. A futballban minden megeshet, de vannak olyan eredmények, amelyek egész egyszerűen elfogadhatatlanok, bármilyen körülmények között is legyünk” – vezette fel harmadik vb-selejtezőnket a szövetségi kapitány a csapatot kísérő újságíróknak.

Ehhez képest eleinte nem nagyon szaggatták az istrángot a válogatott játékosai. Azaz próbálkoztak derekasan, ám a házigazdák csíptek, rúgtak, kézzel, lábbal próbálták töredezetté tenni a játékot, a játékvezető szolid beleegyezésével, mert az izlandi spori nagyon takarékosan bánt a sárga lapokkal.

A nem éppen kifinomult andorrai taktika az első félidő hosszabbításáig működött is, ám akkor egy szögletet követően Nikolics emelését fejelte közelről a hálóba Fiola (0-1).

Végre megtörtük az andorrai átkot! Olyannyira, hogy a szünet után tovább növeltük előnyünket: előbb a megsérült Kalmár helyére érkező Gazdag fejelt a kapuba, majd Nagy Ádám átemelését Kleinheisler lőtte a jobb alsóba (0-3). Azért ez már megnyugtató előnynek számított. Különösen Andorra ellenében.

A megnyugtató vezetés sem tette kényelmessé a válogatottat, bár a hazaiak durvasága továbbra is gátat szabott a merészebb gólszerzési kísérleteknek. Azért még egyre futotta erőnkből, Varga Roland kapufáról kivágódó szabadrúgását a 90. percben kotorta a hálóba Loic Nego. Az örömbe némi üröm is vegyült: a ráadás utolsó másodperceiben Hangya lábáról a kezére pattant a labda, a jogos büntetőt pedig Pujol bevágta (1-4), és véget ért a találkozó. Marco Rossi válogatottja újabb győzelmet könyvelhetett el, s ezzel már kilenc mérkőzés óta nem talált legyőzőre.

Az eleje inkább küzdelmes volt, szerencsére az első gól megnyugtatta a csapatot, feloldódtak a görcsök – mondta az első válogatott találatát szerző Gazdag Dániel, és az elején megsérült Kalmár Zsoltnak ajánlotta gólját.

„Másokkal ellentétben engem nem nagyon zavart a műfüves pálya” – árulta el Kleinheisler László. „Boldog vagyok, hogy másfél évnyi szünet után újra a hálóba találtam a nemzeti színekben.”

Az I jelű selejtezőcsoport másik fontos mérkőzésén a londoni Wembley Stadionban találkozott Anglia és Lengyelország. Utóbbi nélkülözni kényszerült a gólgyáros Lewandoskit. Az összecsapás elején a hazaiak – természetesen – féltérdre ereszkedve áldoztak a Black Lives Matter oltárán, a lengyel vendégek azonban a nem akartak felülni a politikai korrektség új hullámára, és állva maradtak. De aligha ezért kaptak ki 2-1-re. A másik meccsen San Marino–Albánia 0-2.

A magyar válogatott kezdőcsapata: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Lovrencsics, Kleinheisler, Nagy Á., Kalmár, Hangya, – Nikolics, Szalai Á.