Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nagy a baj az Újpest stadionjával

Pörge Béla

2016.11.02. 16:43

Az Újpest honlapján megjelent közlemény szerint komoly gondok vannak a Szusza Ferenc Stadion felújításával.

A közleményből kiderül, hogy nem a klub rendelte meg a munkálatokat, és nem is áll szerződéses kapcsolatban a kivitelező Mester Építő Kft.-vel.

A Szusza Ferenc Stadionban a munkálatok április elején kezdődtek, de ez az Újpest hazai mérkőzéseinek megrendezését az előző idényben nem befolyásolta. A kivitelező május 2-án vette birtokba a létesítményt, az akkori tervek szerint négy hónapig tartott volna a felújítás, és szeptemberre készült volna el a stadion.

Kiderült azonban, hogy a baj nagyobb, mint gondolták eddig a csapatnál. Egy szakértő 63 pontban fogalmazta meg az elfogadhatatlan fejlesztéseket a stadionnal kapcsolatban.

Például több helyen gond van a vezetékezéssel, több balesetveszélyes pontja is van a létesítménynek, illetve a wc-k felújítása sem úgy sikerült, ahogyan kellett volna.

Ezek mellett esztétikai hibák is felmerültek.

A jelenlegi tervezett átadás időpontja november 22-e, az Újpestnél biztosat nem tudnak, de reménykednek benne, hogy ekkor tényleg átadják a stadiont.

A felújítás során Szusza Ferenc Stadion befogadóképessége 13 501-ről 12 670-re csökken, a vendégszektorban 2620 szurkoló fér majd el. A hazai és a vendégszurkolók szektorát felcserélik.

Ezidáig az Illovszky Rudolf Stadionban játszotta mérkőzéseit a lila-fehér gárda. De a Vasas pálya felújítása időben elkezdődött, ezért az Újpestnek költözni kell. A következő két hazai mérkőzését az Újpest Kecskeméten játssza, erről mi is beszámoltunk már korábban.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére