Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mekkora eredmény valójában a Fradi Európa-liga csoportköre?

Pörge Béla

2019.08.31. 13:48

Az elmúlt napokban lehetett olvasni arról is, hogy ez bravúr, de arról is, hogy semmi, és csak most kezdődik az igazi küzdelem.

Jól jelzi, hogy mennyire népszerű sportág Magyarországon (és az egész világon) a foci, hogy a csütörtöki győzelem óta a magyar közbeszéd legfontosabb témája a Ferencváros Európa-liga szereplése. A Fradi 15 év után jutott be valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, viszont tíz év után először fordult elő, hogy egymást követő két évben is van magyar klubcsapat ősszel a nemzetközi kupaporondon (tavaly a Mol Vidi, idén az FTC, míg 2009-ben és 2010-ben egyaránt a Debrecen érte el ezt a sikert, ráadásul a Loki 2009-ben a BL-ben szerepelhetett ősszel).

Szép eredmény tehát, bár bravúrról beszélni valóban túlzás: a Fradi idei menetelésében egyedül a Ludogorec kiejtése nevezhető bravúrnak, a bolgár bajnokon kívül végig alacsonyabban jegyzett klubokkal küzdhetett meg az FTC.

A másik szélsőség – jellemzően a függetlenobjektív média – amennyire csak tudja, igyekszik relativizálni a Fradi sikerét. Erre az egyik legjobb módszerük, hogy felemlegetik, hogy a luxemburgi Dudelange is ott van a csoportkörben, és ott volt tavaly is. Ez tény, viszont akkor érdemes végigvenni a szomszédos országok csapatainak teljesítményét is, hogy kontextusba helyezhessük a magyar klubok szereplését!

Tavaly Lengyelország, Románia és Szlovénia egyetlen csapata sem maradt állva ősszel, míg Horvátország, Szerbia és Szlovákia egyaránt egy-egy klubbal állt, akárcsak Magyarország. Szerbia esetében viszont ki kell emelni, hogy az az egy klub (Crvena zvezda) a BL-ben maradt állva. Az osztrákok akkor két El-csapatot adtak (Salzburg és Rapid), míg a cseheknek és az ukránoknak három-három csapata maradt őszre (egy-egy a BL-ben, kettő-kettő az El-ben). Tavaly tehát bőven nem lógott ki Magyarország a régióból, nagyjából a középmezőnyben voltunk, nézzük az idei leosztást!

Lengyelország és Szlovénia idén is pórul járt, egyetlen csapatuk sem érte meg a kupaőszt. Magyarországhoz hasonlóan egy-egy klubot ad Szlovákia, Románia, Csehország és Horvátország, ám míg a románok és a szlovákok hozzánk hasonlóan az El-t figyelhetik, addig Csehországból a Slavia Prága, Horvátországból a Dinamo Zágráb bejutott a BL-be.

A szerbek részéről a két belgrádi óriás élte meg az őszt, a Crvena zvezda idén is a BL-ben vitézkedhet, míg a Partizan Belgrád számára az El maradt.

Kiemelkedik a régióból Ausztria és Ukrajna, mindkét országnak három csapata maradt az őszre: egy-egy a BL-ben, kettő-kettő az El-ben.

Összességében az mondható el, hogy Magyarország hozta a régió átlagos teljesítményét, maradt egy csapatunk, ráadásul ezt zsinórban kétszer tudtuk hozni, ezzel valamelyest még előzzük is a románokat és a szlovákokat, nem beszélve a tradicionálisan gyengébb szlovénokról és az utóbbi években teljesen összeomló lengyelekről.

Horvátország a klubfutball eredményeiben nem sokkal jár előttünk (nem úgy a válogatott, bár jelenleg őket előzzük a selejtezőben), de stabilan jobbak, ahogy a szerbek is. Hatalmas visszaesést produkált a cseh klubfutball, melyet a bajnok Slavia mentett meg a teljes blamától, ám így is jóval a tavalyi teljesítménye alatt van Csehország.

Ausztria és Ukrajna stabilan kiemelkedik a régióból, ám ez érthető: Ukrajna hatalmas ország innen nézve, mindig is jóval a régió előtt jártak a klubfutballt tekintve. Ausztria anyagi lehetőségeit tekintve emelkedik ki Közép-Európából, ennek ékes példája a Red Bull Salzburg, de a többiek is élni tudnak a Red Bull által kivívott lehetőséggel, és eljutottak még ketten a csoportkörig. Szoboszlai Dominik klubja, a Salzburg jó eséllyel a tavaszt is megéli majd, a régió többi csapatától (az ukránokat nem számolva) ez viszont óriási bravúr lenne.

Lényeg a lényeg: a magyar klubfutball számára fontos siker a Fradi őszi szereplése, bár nem bravúr, de semmiképpen sem lebecsülendő eredmény, láthatjuk, hogy a régiónkban ez az elérhető. Magának a Ferencvárosnak persze még sokkal nagyobb siker ez az eredmény, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az őszi szereplésével az FTC még tovább javítja majd a magyar bajnokság helyzetét az UEFA ranglistáján.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére