Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megint csúszik a Fradi megkoronázása

Jánosy Károly

2021.04.17. 20:20

Még mindig nem bajnok a Fradi. Pedig az optimistább szurkolók már már jó egy hete előre iszogatnak a medve bőrére. Azaz arra, hogy matematikailag sem maradjon kétség afelől, hogy a Ferencvárosé az aranyérem, ám a múlt héten a Puskás Akadémia (1-1), majd ma a Kisvárda (0-0) szerzett pontokat az ünneplésre készülő zöld-fehérektől.

Igaz, a bajnoki cím abban az esetben is a Fradié lesz, ha a Puskás Akadémia vasárnap nem veri meg az MTK-t. Felcsúti siker esetén a címvédő stílusosan az ősi rivális Újpest ellen szerezheti meg zsinórban harmadik bajnoki elsőségét. Persze zárt kapus mérkőzésről lévén szó, a szurkolók öröme alighanem visszafogottabb lesz a tévékészülékek előtt.

Szóval az ünneplés még még várat magára. Mintha a karnyújtásnyi közelségbe került újabb siker kissé bénítólag hatott volna a Szerhij Rebrov tanítványaira, mert szinte semmiféle komoly veszélyt nem jelentettek a kisvárdai kapura. A hazaiak azonban meglehetősen bátran támadtak. Egy ízben be is vették a Dibusz Dénest bajnoki meccsen első ízben helyettesítő Bogdán Ádám kapuját, ám a játékvezető lökés miatt érvénytelenítette a találatot.

Így végeredmény 0-0 lett, s ezzel a Fradinak még egy kicsit várnia kell az ünnepléssel.

OTP Bank Liga, 29. forduló: Kisvárda-Ferencváros 0-0.

Az NB I élmezőnyének állása: 1. Ferencváros 66 pont, 2. Puskás Akadémia 52, 3. Mol Fehérvár 44.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Hosszú Katinka újabb aranyérmével megelőzte Cseh Lászlót az Eb-rangsorban

Soha rosszabb Eb-rajtot! A vegyes számokban szinte verhetetlen Hosszú Katinka újra odatette magát, tovább gyarapította eddig sem szegényes érmegyűjteményét, miután a a budapesti vizes Európa-bajnokságon 400 méter vegyesen nyert. Ráadásul az eleddig nem igazán reflektorfényben lévő, 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória holtversenyben ezüstérmes lett.

Karácsony nem válaszol angol kérdésekre, ha nincs ott a tolmácsa

Karácsony nem válaszol angol kérdésekre, ha nincs ott a tolmácsa

A főpolgármestert ismét angolul kérdezték, de csak hallgatás és a helyszín pánikszerű elhagyása volt a válasz.

Világnap a homofóbok ellen, kemény vélemény Nyírtassról, egy soha nem volt doktori

Világnap a homofóbok ellen, kemény vélemény Nyírtassról, egy soha nem volt doktori

Hétfőre virradóan újabb részletekkel gazdagodott az a tudásunk is hogy miért olyan jó a „másság”. Eközben a Nyírtassiak is hallatták a hangjukat. Karácsony pedig sokadszorra is belefut a ténybe, hogy ő nem doktor.

Ma van a homofóbia elleni világnap, ünnepeljünk együtt!

Ma van a homofóbia elleni világnap, ünnepeljünk együtt!

Sokan nem is tudják, hogy milyen nagy napra virradtunk ma, ezért egy történettel és egy fotógalériával emlékeztetünk mindenkit, hogy „nem kell félni” a másoktól.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére