Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megállíthatatlan a MOL-Pick Szeged

Horváth József György

2018.10.14. 20:21

A MOL-Pick Szeged hazai pályán két góllal legyõzte a német bajnok Flensburg-Handewitt csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, vasárnap.

A két csapat harmadszor találkozott egymással, két vereség után ez volt a Szeged első sikere.

A magyar csapat négy győzelemmel, ellenfele két sikerrel és két vereséggel kezdte a BL-szezont. A szegediek keretéből ezúttal a spanyol jobbszélső, Pedro Rodríguez maradt ki taktikai okok miatt. A Flensburg dán irányítója, Rasmus Lauge Schmidt – aki jövő nyártól a Veszprémet erősíti – gyomorfertőzés miatt nem játszott.

A házigazdák a szlovén Mario Sostaric vezérletével kihasználták, hogy a Flensburg több mint öt percig nem szerzett gólt, és a nyolcadik percben már 5–2-re vezettek. Lendületesen támadtak és keményen védekeztek a szegediek, ennek csak egy-egy rövid időszakban találta ellenszerét a vendégcsapat (13–8).

Az első félidő hajrájában a cserék miatt visszaesett a magyar bajnok teljesítménye. A németek bosnyák kapusa, Benjamin Buric több bravúrt is bemutatott, csapattársai pedig egy 6–1-es sorozattal egyenlítettek a szünet előtt (14–14).

A második félidőből hat perc telt el, amikor a Flensburg először betalált, közben a hazaiak remekül védő kapusa, Marin Sego is eredményes volt (18-14). A találkozó háromnegyedénél volt először hat gól a Szeged előnye (24-18), Juan Carlos Pastor vezetőedzőnek azonban öt és fél perccel a vége előtt időt kellett kérnie, mert csapata megtorpant (27-24).

Hat perc után találtak be ismét a hazaiak, majd Bánhidi Bence két góljával biztosították idénybeli ötödik sikerüket.

Végeredmény: 30-28 a Szeged javára.

A Szeged gólszerzői: Sostaric 6, Bánhidi, Bombac, Maqueda 4-4, Sigurmannsson 3, Källman, Balogh Zs. 2-2, Bodó, Canellas, Sego, Blazevic, Zsitnyikov 1-1. A Flensburg legeredményesebb játékosa Holger Glandorf és a norvég Magnus Röd volt egyaránt öt góllal.

A jövő hétvégén szünet lesz a férfi Bajnokok Ligája csoportkörében, a Szeged a Veszprém otthonába látogat vasárnap a magyar bajnokság rangadóján.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

A román sajtó szerint egy román focista nyerte az idei Puskás-díjat

A „félreértésre” az adhatott okot, hogy Zsóri Dániel Nagyváradon látta meg a napvilágot, majd pedig az Arad megyei Simonyifalván nőtt fel.

Trump megtrollkodta Thunberget: „igazán boldog fiatal lánynak tűnik”

Trump megtrollkodta Thunberget: „igazán boldog fiatal lánynak tűnik”

Az amerikai elnök szerint jó látni, milyen boldog fiatal lány Greta Thunberg.

Az emberölésért elítélt Liebe Attila aktivistaként segíti az ellenzéket Ózdon

Az emberölésért elítélt Liebe Attila aktivistaként segíti az ellenzéket Ózdon

Az emberölésért elítélt, többszörösen visszaeső egykori amatőr színházi rendező, Liebe Attila aktivistaként segíti az ózdi ellenzéki összefogást, ezzel együtt Janiczak Dávid polgármesterjelölti kampányát.

Óriási: Zsóri Dániel nyerte a Puskás Ferenc-díjat

Óriási: Zsóri Dániel nyerte a Puskás Ferenc-díjat

Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át.

Elkezdődött a dzsihadista női terrorkommandó pere Párizsban

Elkezdődött a dzsihadista női terrorkommandó pere Párizsban

Megkezdődött hétfőn Párizsban annak a Szíriából irányított női kommandónak a pere, amely három évvel ezelőtt az Iszlám Állam terrorszervezet nevében pokolgépes merényletet próbált meg végrehajtani egy gázpalackokkal teli gépkocsival a Notre-Dame katedrális közelében.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére