Már eddig is volt egy olyan benyomásom, hogy tévúton járnak azok a férfitársaim, akik félvállról veszik a női teljesítményeket. Bennem sosem volt ilyen reflex. Annyira nem, hogy ennek miértjén nem is gondolkodtam. Eddig.

Tulajdonképpen sajnáltam a kérdezőt, de mivel vannak dolgok amin, és vannak emberek, akiken nehéz változtatni, mindig csak finoman szóltam vissza. Aki értette, értette, aki nem, annak úgyis mindegy.

Most azonban, hallva és nézve az olimpiát, ismerve az elmúlt napok eseményeit és eredményeit, feltettem magamnak azt a kérdést, amit szerintem nem is kellene, mert a rá adott válasz evidencia. De mivel nem mindenki gondolja így, megkérdeztem magamtól:

Nos, talán azért, mert az. De ha ez nem elég, akkor azért, mert ezt hoztam otthonról: a megkülönböztetés hiányát. De az is lehet, hogy a gyerekszoba tehet róla, a neveltetés. Talán az édesanyám vagy a nővérem áll emögött, de előfordulhat, hogy egy kamaszkori aerobik óra, amely után egyértelművé vált, hogy van olyan terhelés, amit inkább a nők bírnak ki.

Aztán hallottam a barátaim történeteit, amint gyermekük érkezéséről és párjuk szüléséről meséltek, vagy éppen a saját feleségemet láttam szülni. Az jutott eszembe egy-egy fél, sőt egynapos vajúdásról hallva, hogy kívánom azoknak, akik férfi munkáról beszélnek, éljék át percről-percre ezeknek az időszakoknak a súlyát.

De nem kell ennyire messzire menni. Persze idetartozik ez a téma is, de ne markoljunk sokat. Vegyünk egy egyszerű, mindenki számára érthető példát. Ennél a kérdéskörnél, mint a női egyenjogúság, ez roppant fontos szempont! Egyszerűen kell fogalmazni, hogy azok is értsék, akik még nem értik.

Ettől kezdve pedig azt javaslom, hogy legalább négy évig, de inkább négyszázig egy-egy kiemelkedő sportteljesítménynél Kozák Danuta, Hosszú Katinka vagy éppen a nagyszerű Szász Emese esetében is mondjuk azt, hogy pazar teljesítmény volt. Ami semleges és elismerő.

Arról már nem is beszélve, hogy aki hallotta Kozák Danutát nyilatkozni sporttörténelmi, ötödik olimpiai aranyérme után, fogalmat alkothat arról a sportolói és emberi nagyságról, amely amögött az összesen öt, most éppen három olimpia aranyérem mögött meghúzódik. Danuta munkája pedig egyértelműen, tisztán és utánozhatatlanul női munka, de leginkább: emberi, sportemberi munka volt.