Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Klopp már nem haragszik Sergio Ramosra, de csapata, a Liverpool revansra készül

Jánosy Károly

2021.04.06. 12:00

Újra szembenéz a Real Madrid és a Liverpool a Bajnokok Ligájában. A ma esti negyeddöntőben venne elégtételt az angol bajnokságban gyengélkedő Pool a 2018-as fináléban elszenvedett vereségért. A másik találkozó: Manchester City–Dortmund.

 

Loris Karius és a 2018-ban 3-1-re elveszített kijevi BL-döntő juthatott eszükbe a Liverpool-szurkolóknak, amikor megtudták, hogy a sors szeszélye már a negyeddöntőben elébük sodorta a Real Madridot. Az angolok kapusa, szegény Karius két gólban is benne volt a fináléban, nem csoda, hogy azon nyomban kölcsönadták a német portást. Ezúttal azonban nem lehet sok gondja a Poolnak a kapussal, hiszen a brazil válogatott Allisonra igazán nem lehet panasz.

Sokkal inkább a tavalyi angol bajnokra, amelynek már fikarcnyi esélye sem maradt arra, hogy megvédje címét, hiszen jelenleg a tabella hetedik helyén áll. S éppen ez teszi nehézzé az otthon szereplő Real Madrid dolgát, mert az angol csapat mindent egy lapra feltéve már csak a BL-sikerben reménykedhet. Biztató lehet Jürgen Klopp számára, hogy a hétvégén 3-0-ra verték az Arsenalt. Mindenesetre a német mester nem veszítette el a humorát, mert a madridi érkezésüket követő sajtótájékoztatón azzal viccelt, hogy csak azért nem lenne a Real edzője, mert rosszul beszél spanyolul, igaz, az időjárás pompás arrafelé. Sőt, úriemberként arról is szót ejtett, hogy nem haragszik a Mo Salah-t három éve „eltakarító” Sergio Ramosra.

Nem bosszúállás a célunk, tovább akarunk jutni”

– nyilatkozta Klopp. „A BL-ben vagyunk, és a Real Madrid ellen futballozunk. Semmi köze ennek a 2018-as meccshez. A három évvel ezelőtti döntő után azt mondtam, hogy ha valaki megkérdezné, meghívom-e Sergio Ramost a születésnapi bulimra, azt válaszolnám, hogy nem. Most újra átgondolnám. Remek futballista, de nem tetszett, ami akkor történt. Már nincs bennem harag.”

Nos, Ramosszal ezúttal nem lesz gondja a Liverpoolnak, hiszen Carvajallal egyetemben őt is nélkülöznie kell a Real Madridnak, amely szintén győzelemmel hangolt a BL-negyeddöntőre.

(Photo by JORGE GUERRERO / AFP)

Az utolsó előtti helyen szerénykedő Eibar afféle kötelező házi feladat volt számára, de ettől függetlenül is lendületben van a Real, hosszú veretlenségi sorozatot produkált. Sőt, az éllovas Atlético Madrid vasárnapi veresége nyomán ismét realitássá vált számára a címvédés. Mindenesetre a zárt kapus meccsen nem nagyon érvényesülhet a hazai pálya előnye, sőt, a járványhelyzet miatt csak a tévé előtt szurkolhatnak a realisták.

A bárok, kávézók – például Franciaországgal ellentétben – nyitva vannak, de legfeljebb négyen mehetnek be, és szabadtéren sem jöhet össze hat főnél nagyobb társaság”

– árulta el honlapunknak Dévai Márk, a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület elnöke. „S miután az elmúlt időszakban sok külföldi jött Madridba úgymond lazítani, jobban figyelemmel kísérik az efféle házi összejöveteleket. Szóval nem hiszem, hogy érdemes a fanatikus szurkolóknak megkockáztatni a közös meccsnézést ebben a helyzetben. Hamar lebuknának, hiszen ki tudna csendben maradni a madridi góloknál?”

S ha már Sergio Ramosról is szó esett: a királyi gárda 35 éves csapatkapitánya egy róla szóló dokumentumfilmben kijelentette, hogy még több évig szeretne játszani a madridiaknál. Pedig még meg sem újította nyáron lejáró szerződését a klubbal, bár ez a kijelentés azt jelzi, hogy közel a megegyezés. Ramos úgy fogalmazott: egyáltalán nem gondol labdarúgó-karrierje közeli befejezésére, sőt azt reméli, hogy három vagy akár négy évig is eltart még madridi pályafutása. Szeretné ötödször is megnyerni a Bajnokok Ligáját.

A Manchester City–Dortmund találkozó a félelmetes lendületben lévő, az angol bajnoki cím kapujában álló hazaiak sikerét ígéri. A németek kissé döcögnek, és az sem tesz jót, hogy a sajtó folyamatosan a fiatal gólgyáros, a norvég Erling Haaland távozásáról cikkez. A kérők között szerepel – többek között – a City is. A hozzáértők tudni vélik, hogy ha a Dortmund nem indulhat a Bajnokok Ligája következő szezonjában, a BL góllövőlistáját tíz találattal vezető Haaland az idény végén távozik.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Real Madrid–Liverpool 21.00 (M4 Sport)
Manchester City–Dortmund 21.00 (Spíler2)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére