Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jobb később, mint soha: a Debrecen ellen kezdené el gyűjtögetni a pontokat a Kispest

Horváth Tamás

2019.08.24. 10:28

Az NB I. negyedik fordulójának beharangozója!

A múlt heti harmadik fordulóhoz hasonlóan az e heti negyedik fordulóban is hat mérkőzést rendeznek az OTP Bank Ligában. Az első két kör azért volt csonka, mert a címvédő Ferencváros halasztást kért és kapott a Bajnokok Ligája-meccseire hivatkozva – a Debrecen és a Zalaegerszeg elleni bajnokikat majd később pótolja be a zöld-fehér gárda.

A mostani hétvége slágermérkőzésének a Kispest-Debrecen összecsapás ígérkezik. A Lanzafaméval megerősített fővárosi csapatnak úgy kellenek a pontok, mint egy falat kenyér, ugyanis a kispestiek három vereséggel kezdték a bajnokságot – a Diósgyőr és Paks mellett a Kisvárda is túljárt a Honvéd eszén. Természetesen a kispestiek várva-várt pontszerzéséhez a Debrecennek is lesz egy-két szava, a hajdúságiak remek formában vannak, két lejátszott mérkőzés után hat ponttal a dobogó harmadik fokán foglalnak helyet.

Hasonló izgalmak várhatóak a keleti derbin is, az idény meglepetéscsapata, a három fordulót követően százszázalékos Mezőkövesd Miskolcra látogat. A Diósgyőr stadionjában sosem könnyű nyerni, s bár a piros-fehérek évek óta a kiesés ellen küzdenek, a Mezőkövesdnek alaposan fel kell kötnie a gatyát, amennyiben ponttal vagy pontokkal szeretne távozni a diósgyőri katlanból.

A kispestiek a Craiova elleni, Győrben rendezett El-selejtezőn. | Fotó: MTI

Az imént említett két összecsapáson kívül még három mérkőzést rendeznek szombaton. Az Újpest és a Fehérvár is idegenben lép pályára, előbbi a Kisvárda, míg utóbbi a Paks otthonába látogat. S habár a fogadóirodák szerint mindkét meccsen vendégsiker várható, sem az Újpest, sem a Vidi számára nem lesz sétagalopp az aktuális csörte, a Paks és a Kisvárda is stabil középcsapat benyomását keltette az első három fordulóban.

Pikánsnak ígérkezik a két feljutó dunántúli bástya, a Kaposvár és a Zalaegerszeg összecsapása is. Az újoncok egymás ellen lendülnének formába, tudniillik jelenleg mindkét gárda 0 ponttal tanyázik a tabella hátsó negyedében.

Vasárnap egy mérkőzést rendeznek az OTP Bank Ligában, az Újpestet az első fordulóban megviccelő Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja a Pancho Arénában. Nem vár könnyű meccs a Fradira, főleg annak tudatában, hogy a zöld-fehérek utoljára több mint négy éve, egészen pontosan 2015. április 3-án tudtak győzni Felcsúton. Ráadásul a Rebrov-legénység nagyon fontos mérkőzést játszik jövő hét csütörtökön, a litván Suduva elleni visszavágón a tét az EL-csoportkörbe jutás.

Az NBI. negyedik fordulójának párosításai:

aug. 24., 18:00: Diósgyőr – Mezőkövesd

aug. 24., 18:00: Budapest Honvéd – Debrecen (TV: M4)

aug. 24., 18:00: Kaposvár – Zalaegerszeg

aug. 24., 18:00: Kisvárda – Újpest

aug. 25., 18:00: Puskás Akadémia – Ferencváros (TV: M4)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére