Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurta nem osztja Hosszú Katinka álláspontját?

Bertha László

2016.11.16. 18:28

Gyurta Dániel nem akar Hosszú Katinkával közös álláspontra helyezkedni - ezt állítólag maga az úszó közölte Hargitay András szövetségi kapitánnyal.

Gyurta Dániel nem akar Hosszú Katinkával közös álláspontra helyezkedni – ezt állítólag maga az úszó közölte Hargitay András szövetségi kapitánnyal.

Dani maga hívott fel a délután folyamán, és tisztáztuk, hogy Hosszú Katinka közleményét illetően milyen nyilatkozatot tett”

– mondta az MTI-nek a szövetségi kapitány, majd így folytatta:

Dani elmondta, nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni. Õ annyit mondott, hogy, mint az élet bármely területén, az úszósportban is mindig van min javítani, de egyáltalán nem áll szándékában leváltani az elnököt. Egy vágya van, hogy legjobb tudása szerint, a tőle megszokott szinten készüljön.”

Hargitay hozzátette, hogy Gyurta Dániel nem akar a sajtóban magyarázkodni, de felhatalmazta a kapitányt, hogy szavai átértelmezését tisztázza.

Gyurta Dániel a szövetségi kapitány nyilatkozata után azonban leszögezte, hogy fenntartja bíráló megjegyzéseit, arra pedig nincs rászorulva, hogy harmadik fél adja a szájába a szavakat.

Mindeközben Gyurta szavaihoz Kapás Boglárka is csatlakozott, aki szerint valóban nincs rend a magyar úszósportban, és ideje erről nyíltan beszélni:

Danival együtt én is bízom abban, hogy a sportvezetésben megszületnek azok a döntések, melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz. Mindez elsősorban Magyarország és a magyar úszósport érdeke.”

Hosszú Katinka kedden lemondásra szólította fel a szövetség elnökét, Gyárfás Tamást. Az úszószövetség elnöke azonban a szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy nem mond le posztjáról.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére