Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gera és Király egymás ellen!

888.hu

2016.07.06. 09:15

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a labdarúgó NBI, az OTP Bank Liga következő idényének sorsolását.
Sokáig nem maradunk futball nélkül az Európa-bajnokság után, mivel öt nappal a párizsi döntőt követően már pályára lépnek a magyar klubcsapatok, és több válogatott játékos a bajnokságban.

Kézenfekvő a poén, hogy persze, de más lesz a játékminőség, ami részben igaz is, azonban itt rögtön nyomjunk egy stop gombot, mert ez után a magyar Eb-szereplés után nem lehet elmenni amellett, hogy a franciaországi keretből 12 labdarúgó az OTP Bank Ligában játszott az előző idényben. 

Ami változás lesz július 16-tól, hogy az előző idény hamvában holt ötletét szerencsére elfelejtették a szövetségben, így nem egy nap rendezik meg mind a hat mérkőzést a bajnokságban, hanem hármat szombaton, hármat pedig vasárnap játszanak le. Ezzel kapcsolatos a nagyobb televíziós nyilvánosság is, mert a tervek szerint szombaton két, vasárnap egy meccset közvetít az M4 Sport. Korábban az volt az érv a két meccsre és a szombati egy időpontban játszott mérkőzésekre, hogy a kevesebb televíziós közvetítés több nézőt vonz majd a stadionokba. A számok nem ezt mutatták. Furcsa, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy krónikus magyar meccshiány esetén a legtöbben nem felkelnek a karosszékből, hanem megnyomnak egy másik gombot a távirányítón. Pedig ez történt. 

Az OTP Bank Liga tehát július 16-án kezdődik és 2017. május 28-án fejeződik be. A bajnokságot ezúttal is körmérkőzéses formában, háromszor 11 bajnoki forduló keretében bonyolítják le. A 23-33. forduló sorsolása megegyezik az 1-11. forduló párosításaival.

Az első négy fordulóban már eldőlt, melyik meccsek lesznek egyik, illetve másik nap. A teljes sorsolás már elérhető a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján, az első négy forduló beosztását pedig a dvtk.eu tette közzé.

Az első fordulókban igazán nagy rangadó nincs, persze egy Videoton - DVTK meccs akár még az is lehet, ahogy a Ferencváros - Haladás találkozó is, de azért azt mondjuk el, hogy rögtön az első kanyarban rendeznek egy Mezőkövesd - Gyirmót mérkőzést.

Mielőtt ismét érkeznének a vicces megjegyzések, itt is nyomjunk egy stop gombot, mert a két feljutó csapat a tavaszi idény végén meglepőn jó meccset játszott Gyirmóton. Mondjuk, legyünk őszinték, ennek ellenére azért furcsa ezt így leírni. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére