Régi vágyam volt már kimenni egy Veszprém-meccsre. Természetesen nem kézilabdáról beszélek, hanem a város NB III-as focicsapatáról, ami a Veszprémi Városi Stadionban, egy igazi oldszkúl focipályán játssza hazai mérkőzéseit. Korábban már jártam a pályán, amikor egy floorballmeccsre ott melegítettünk be, de focimeccsen még sajnos nem voltam ott – egészen vasárnapig, amikor is nem hagyhattam ki a III. kerületi TVE veszprémi vendégjátékát.

A veszprémi labdarúgás a '80-as évek végén élte fénykorát, 1988 és 1993 között az NB I-ben szerepelt a város csapata. A magyar klubfutball pokoli éveiben, a '90-es években és a 2000-es évek elején – számos másik magyar klubhoz hasonlóan – a Veszprém is rengeteg nehézségen ment át, egy évre pedig meg is szűnt. A 2010-es években már ismét az NB II-ig jutott a veszprémi klub, majd az NB II. egy csoportra való szűkítésekor kiesett a harmadosztályba. Az NB III-ból kétszer is kiesett a Veszprém a közelmúltban, de mind a két alkalommal egyből megnyerte a megyei első osztályt. Az idei kiírásban eddig masszív középcsapatnak tűnik az immár VLS Veszprém néven futó klub, a Kerületke elleni mérkőzés előtt nyolc forduló után 6–6-os gólkülönbséggel állt a tizedik helyen.

A Kerület a forduló előtt vezette a tabellát, és bár a Veszprém elleni meccs nem ígérkezett könnyűnek, szinte mindenki győzelmet várt, vagy minimum döntetlent. Én óvatos voltam, ezért inkább az utóbbi csoportba soroltam magam, „Idegenben jó az X!” mottóval.

Szeretem az ilyen közeget

A mérkőzés 14:30-kor kezdődött, a belépés pedig ingyenes volt. A biztonságiak meglepően nagy létszámmal voltak jelen, és valamiért szükségesnek érezték, hogy befenyítsenek minket a kezdés előtt azzal, hogy ha pirotechnikai eszközöket használunk, akkor „kénytelenek lesznek” kivezetni minket, és talán egy-két pofon is elcsattan...

Piró nem volt, helyette számos drapival és 15-20 fős létszámmal jelent meg az óbudai szurkolótábor. A hazai oldalon a kezdésre 100-200 ember jött össze, ami nem sok, de Veszprémben a kézilabda sokkal népszerűbb sportág.

Lassan több a drapi, mint a szurkoló...

A büfében csapolva Sopronit lehetett kapni 450 forintért (ott nem is néztem a dobozos kínálatot), míg a vendég oldalon található bódéban csak dobozos Soproni volt 500 forintért. A csapolt sör az íze alapján valószínűleg a hordó alja lehetett már, bár egyikünk sem vitte vissza reklamálni, de nem csúszott; míg a dobozos a vendégbüfében (bódéban) melegebb volt, mint a levegő hőmérséklete, mert sajnos ott nem volt hűtő. Jó lett volna, ha csak ezért hőbörögtünk volna, de sajnos egy nagyon rosszul futballozó Kerületet láthattunk.

A büfé kiülős része

Jobban kezdett a Veszprém, míg a vendégjátékosok támadási kísérleteibe rendre hiba csúszott, addig a hazaiak pontosabban játszottak, csak Megyeri jó védéseinek volt köszönhető, hogy a 35. percig 0–0-t mutatott az egyébként nekem nagyon tetsző eredményjelző.

Végre valami jó régi eredményjelző!

Ekkor a sokadik hazai szöglet után vezetést szerzett a Veszprém, a szünetig pedig egy-két kisebb óbudai lehetőséget leszámítva már nem történt semmi. A szurkolás is álmos volt, vendégben ennél nagyobb bulikhoz szoktam, igaz, a szinte teljesen csendes hazai közönségnél sikerült nagyobb hangzavart csapni. Érdekesség egyébként, hogy a gól utáni dal a veszprémi stadionban még mindig az Olé, olé, olé (We are the champions) című remekmű, amit főleg a '90-es években hallhattunk az NB I-es pályákon, így óriási instant nosztalgiát okozott, pedig én csak a tévés gólösszefoglalókban hallottam ezt.

A szünetben még reménykedtem, bíztam benne, hogy a második játékrészre egy sokkal összeszedettebb Kerületke jön majd ki. Nem így történt.

A második félidőben is kellett Megyeri ahhoz, hogy sokáig ne szülessen újabb gól, míg a Kerület ugyan mezőnyfölényben játszott, de alig-alig sikerült igazán veszélyes helyzeteket kialakítani, egyszerűen minden lepattanó a veszprémieké volt, mindenhová odaértek, jobbak voltak, bár tény, hogy a Veszprémet segítette az is, hogy ritkán alakult ki folyamatos játék a bíró teljesen következetlen, összevissza ítélő munkásságának köszönhetően. Akadt olyan óbudai szurkoló, aki a szemüvegét több ízben is felajánlotta a játékvezetőnek...

Közvetett szabadrúgás a 16-oson belülről. Persze ebből sem lett semmi...

A 85. percben egy csodálatos lövéssel eldöntötte a meccset a Veszprém, teljesen reménytelennek tűnt, hogy a Kerület ezen a napon kettő gólt tudna szerezni – az egy is csak azért nem tűnt lehetetlennek, mert az ősi futballközhely szerint egy gólt bármikor lehet találni.

Ehhez képest rögtön a középkezdést követően sikerült Sili Lukának szépítenie, visszajött a remény, hátha csoda történik. Közben ápolás miatt végül hat percet hosszabbított a játékvezető, így idő is volt az egyenlítésre.

A Kerület teljesen kinyílt, a hosszabbításban ennek meg is lett a böjtje: az addig jól védő Megyeri túlságosan kijött a kapujából, ezt egy 40 méteres góllal honorálta a Veszprém, ezzel kialakult a 3–1-es végeredmény.

Ezúttal nem volt minek örülni

Jellemző volt az utolsó három-négy perc, amikor a hazai és a vendégszurkolók együtt követelték a játékvezetőtől, hogy fújja már le a meccset. A végén a Kerület játékosai kijöttek megköszönni a szurkolást, mire pedig az összes drapériát leszedtük, a hazai közönség eltűnt a stadionból. A biztonságiak becsületére legyen mondva, hogy távozáskor egyenként lekezeltek mindenkivel, és megköszönték a sportszerű biztatás.

Ez volt az első veresége a TVE-nek a bajnokságban, sajnos erre rá is szolgált a csapat. A Veszprém viszont ha így folytatja, idén biztosan nem lesznek kiesési gondjai, nagyon masszív együttes benyomását keltették, meg fog szenvedni ebben a stadionban az összes ellenfél...