Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ezen a hétvégén semmi nem jött össze

Pörge Béla

2018.10.29. 17:30

Harmadosztállyal folytatódik a Pörge szurkol.

Két meccset néztem meg a hétvégén, egyet a tévében, egyet élőben. Először az Újpest vergődését láthattam szombaton az MTK ellen, ezt követően pedig a III. kerületi TVE tett rá még egy lapáttal vasárnap.

Kellemes érzésekkel indultam el a meccsre, bár volt bennem egy kis félsz. A Kerület jó formában volt, az idő egészen remek arcát mutatta, több haverom is velem tartott, szóval minden adott volt egy jó szórakozáshoz. A kis, belső félelmemet az okozta, hogy a THSE ellen tavaly nagyon nem ment a Kerületnek, ráadásul most elég jó formában voltak (vannak).

A THSE-Szabadkikötő csapatáról korábban már írtam, de érdemes feleleveníteni róluk néhány dolgot. Eredetileg egy sashalmi együttesről van szó, akkor költöztek Csepelre, amikor feljutottak az NB III-ba. Megsüvegelendő teljesítményről van szó, mert ez egy teljes mértékben amatőr együttes, így jutottak fel az NB III-ba, és így maradtak bent tavaly. Most pedig zsinórban nyertek már négy meccset.

A meccs esélyese a Kerületke volt, de az sajnos már az első 10-15 perc után kiderült, hogy a pályán ez mit sem számít. Nem hittem el, de ugyanaz a szenvedés folytatódott "kicsiben", amit "nagyban" láttam előző nap az MTK–Újpesten.

Az egyetlen pozitívum a mérkőzésen a hangulat volt. Még egy duda és egy megafon is előkerült, illetve olykor rendes szurkolás is kialakult a beszólások mellett.

Sajnos a játékvezetésről sem lehet sok jót mondani, talán csak annyit, hogy a bíró nem valaki kárára fújta el a meccset, hanem egyszerűen szörnyen vezette azt, tévedett mindkét oldalra bőven, tördelte az amúgy is döcögő játékot. A bírót amúgy kopaszsága miatt többször is Hitmannek nevezték a lelátón.

Az első játékrész derekán vezetést szerzett a THSE egy hatalmas védelmi hiba után. Szalai Ádám öccse, Vilmos hibázott, szegény kapta is az ívet, a félidőben pedig Buzsáky mester le is cserélte. Jött helyette Gyepes, mondanom sem kell, hogy néhány vendégszurkoló részéről pedig ő kapott rendesen.

Áki, beszélj már velük"

– hangzott el a szünet előtt. Sokakkal együtt bíztam benne én is, hogy Buzsáky tényleg összerázza a csapatot az öltözőben.

Nem ez történt.

Az első pár percben valamivel talán vérmesebb volt a Kerület, de ez hamar alábbhagyott, sajnos a meddő fölény volt a jellemző, szinte alig alakult ki helyzet. Egyedül Kaszai Gábor helyi legendát tudom kiemelni, bár voltak neki is rossz passzai, de általában ha nála volt a labda, akkor abból nem volt baj. Illetve még Gyepes mester hozta le a védekezést jól, de ha indítani kellett, már bajban volt.

Azt mondta neked, hogy ba888ad meg, igen, jól hallottad"

– közölte egy hazai drukker a bíróval, miután visszaszólt neki a THSE egyik játékosa.

Menjél halat pakolni a kikötőbe"

– ez volt talán a legkreatívabb beszólás.

A második félidő egy ideig kifejezetten feszült volt, néha egymásnak is beszóltak a nézők (mert nagyjából 20 vendég a hazaiakkal azonos oldalon volt), a bírók és a játékosok folyamatosan pöröltek egymással, de a nézőkkel is néha. Sajnos a kedélyeket egy második THSE-gól csillapította le, onnantól kezdve már nem volt miért dühöngeni. Még a Nagykanizsa elleni botrányos meccsen sem jutott eszembe a vége előtt hazamenni, itt komolyan megfordult a fejemben a 82. percben esett gólnál a távozás, de elhessegettem ezt a gondolatot.

Két okból megérte, hogy kitartottam: Gyepes kapott még egy csodálatos felkérdezést a vendégektől.

Nem vagy dagadt, csak erős a csontozatod, ugye? Eric Cartman..."

A 92. percben pedig egy szép szabadrúgásgóllal kozmetikázott a Kerület az eredményen, így végül 1–2 lett a vége.

Mondhatni, nem ízlett az óbudaiaknak a tintahal ezen a vasárnapon.

Kicsit komolyabban összegezve: vannak ilyen meccsek, amikor egyszerűen semmi sem sikerül. A THSE megérdemli a dicséretet, derekasan küzdöttek. De hajtott a Kerület is, csak nem tudtak úgy focizni, mint az elmúlt hetekben. A megszokottak szerint a végén megtapsolta egymást a hazai közönség és a játékosok. Magam részéről is azt tudom mondani, hogy a bizalom töretlen, jó ez a csapat, de sajnos vannak rosszabb napok. Ugyanezt gondolom az Újpest MTK elleni meccséről. Egyik csapatom sem tart ott, hogy stabilan jó legyen, hozzászoktam én már ehhez. Amíg a jobb szériák vannak/lesznek többségben, addig nem is zavar, magyar focin felnőve ez nekem a normális.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére