Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ez a cél a Ferencvárosnál

Bertha László

2018.01.09. 10:31

Orosz Pál, az NB I-ben éllovas Ferencváros labdarúgócsapatának vezérigazgatója szerint a közeljövõ legfontosabb feladata a bajnoki cím megszerzése mellett a játékoskeret egyben tartása lesz.

A sportvezető az M1-nek kedden beszélt a csapat terveiről, valamint az előttük álló feladatokról. Orosz az együttes őszi teljesítményére négyes osztályzatot adott, bár hangsúlyozta, megnyugtató dolog ránézni a tabellára, és éllovasként várni a tavaszi szezont. Hozzátette, voltak nehezebb periódusaik is, illetve kiestek a Magyar Kupából, amelyben a legutóbbi három kiírást megnyerték.

Nyáron jól sikerültek az igazolásaink, az új játékosok bizonyítottak. Tudunk már egészen jól is játszani, de bízom benne, hogy tavaszra még inkább összeérik a csapat, és a játékunk idővel a mostaninál is jobb lesz”

– mondta vezérigazgató. Kiemelte: listavezetőként nem lehet más a céljuk, mint a bajnoki aranyérem megszerzése, és már körvonalazódik, hogy ezért Videotonnal kell versenyt futniuk. A fehérváriak hárompontos hátránnyal a második helyen követik a ferencvárosiakat.

Vezetőként számunkra most az a legfontosabb feladat, hogy ezt a játékoskeretet együtt tudjuk tartani”

– nyilatkozta Orosz Pál, aki a nyárra nem tervez akkora mozgást az átigazolási piacon, mint legutóbb. Elmondása szerint csupán egy-két játékossal vannak tárgyalásban.

A nyáron szerződtetett Joseph Paintsil ősszel a csapat meghatározó játékosa volt, a sportvezető szerint a közös folytatásról a Ferencváros már intézkedett – életbe lép az opciós hosszabbítás –, így a 19 éves ghánai kölcsönjátékos marad a klubnál. Az augusztus óta sérült Gera Zoltán visszatérése jó ütemben halad, vele Orosz szerint tovább erősödik a keret.

Jó esélyünk van a bajnoki aranyérem megszerzésére, és célunk, hogy nemzetközi kupasorozat csoportkörébe jussunk”

– nyilatkozta a vezérigazgató. Hozzátette, a Bajnokok Ligája távolabbi célkitűzés, egyelőre az Európa Liga lehet a realitás számukra.

A Ferencváros szerdán kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre, Thomas Doll együttese két külföldi edzőtáborozáson vesz részt, előbb Portugáliában, majd Spanyolországban. A bajnokság tavaszi nyitányán február 24-én a címvédő, jelenleg negyedik Budapest Honvédot fogadják a népligetiek.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére