Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Évforduló – Puskás Ferenc alakja örökké él a magyar szívekben

Jánosy Károly

2021.11.17. 10:00

Tizenöt éve, 2006. november 17-én halt meg Puskás Ferenc, az egyik legismertebb magyar, aki a Rákosi diktatúrában a futballpályán nyújtott teljesítményével sok millió magyar család életébe csempészett szikrázó napsütést. A 888.hu Szöllősi Györggyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével, Puskás életrajzírójával beszélgetett az évforduló kapcsán. Az interjúból többek között az is kiderül, hogy miért kísérték „csak” tíz-húszezren az utolsó útjára a Száguldó Őrnagyot, hogyan települt végleg haza, és az is, hogy az özvegye kerek, perec kijelentette, ha az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc eljön a temetésre, ő feláll és hazamegy.

888.hu: Nem éppen békés napokat éltünk Puskás Ferenc halála idején, ez is közrejátszott abban, hogy a december 9-i gyászszertartás után „csak” néhány ezren kísérték utolsó útjára Puskás Öcsit?

Szöllősi György: Nyilván befolyásolta a közhangulatot az őszödi beszéd kiszivárgása miatti tüntetések szétverése. Az októberi erőszakos rendőri oszlatások képe még elég élénken élt az emberekben, a vártnál kevesebben tartották jó ötletnek a személyes részvételt. Az pedig elég ízléstelen volt, hogy a kormány által meghirdetett nemzeti gyásznap – előtt és utána is – a sajtó egy része azon csámcsogott, mennyibe kerül a temetés. Mellesleg a költségek jó részét az önkormányzatok dobták össze. Az állam jószerével csak a díszsírhely költségével szállt be.

888.hu: Állítólag arról is szó volt, hogy az egyik legismertebb magyart szülőhazája helyett Spanyolországban, a lánya, unokái közelében helyezik végső nyugalomra.

Szöllősi György: Ez is felvetődött, különösen akkor emlegette ezt a lehetőséget a felesége, Erzsébet, amikor el volt keseredve. Például, amikor a Real Madrid 2005 nyár végén Budapesten játszott barátságos meccset, és azzal „csalták” a szokásos tarifánál viszonylag szerényebb összegért ide, hogy Öcsi bácsi gyógykezelésére kell a pénz, holott az állam és a család is gondoskodott róla. Az sem javított az özvegy lelkiállapotán, amikor egy londoni árverésen a férje néhány emléktárgyát akarta pénzzé tenni, ám az egyik magas rangú hazai tisztviselő közölte vele, hogy kötelessége lett volna ingyen átadni az államnak. Nem csoda, hogy időnként azt mondogatta: újra elüldöznek bennünket itthonról, és inkább kiviszi majd a férje hamvait Spanyolországba. Azt egyébként a felesége is jól tudta, hogy Öcsi bácsi itthon akar végleg megpihenni. Legfeljebb azon esett gondolkodóba, hogy Kispesten, a Puskás szülők mellé temessék, de attól tartott, hogy a későbbi rendszeres sírgondozás aligha lett volna megnyugtatóan megoldva. Szerencsére, a Bazilikában akkoriban lehetett urnasírhelyet foglalni, hamarjában meg is vett kettőt a saját pénzén, így biztosítva végső nyughelyet maguknak.

888.hu: A regnáló miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc nem volt ott a temetésen, többféle magyarázat született ezzel kapcsolatban, de vajon igaz az, hogy a család kérésére maradt távol?

Szöllősi György: Azt, hogy végül ki és hogyan döntött, nem tudom, de azt a saját fülemmel hallottam, hogy Puskás Ferencné kijelentette, ha Gyurcsány beteszi a lábát a Bazilikába, feláll és hazamegy. Úgy tűnik, ezt nem kockáztatta meg az akkor már elég népszerűtlen politikus.

888.hu: Puskás halála nem éppen derült égből villámcsapásként hatott, hiszen gyakorlatilag az ezredforduló óta állandó kórházi ápolásra szorult. Mennyire lehetett erre „felkészülni”?

Szöllősi György: Számítani lehetett erre, nyilván Erzsébet asszony is tudta ezt, és amikor hetekkel Puskás halála előtt Budapesten járt a lányuk, Anikó, beszélt vele a temetésről. Volt valami furcsa kettősség ebben, nem akartak nagy állami búcsúztatót, de ők is tudták, hogy ez Magyarországon elkerülhetetlen. Így jött az a „megoldás”, hogy a temetés előkészületeivel a család jó barátját, a madridi nagyköveti időszakából jól ismert Schmitt Pált kérte fel a kegyeleti bizottság vezetésére. A MOB elnöke – a búcsú előtti napon szívpanaszokkal került kórházba – pedig Koltay Gábort bízta meg a ceremónia megrendezésével. A gyászmisén ott volt – többek között – Grosics Gyula, Franz Beckenbauer, Détári Lajos, Bozsik Péter, beszédet mondott Sepp Blatter, Szepesi György, és Juan Antonio Samaranch is. A Real Madrid küldöttségében Ramón Calderón klubelnök és Puskás egykori csapattársai kaptak helyet. A madridiak különgéppel jöttek a szertartásra, mely előtt Öcsi bácsi kedvenc helyén, a népszerű, Krisztina körúti Horváth vendéglőben találkoztak az özveggyel, és a ceremónia után még időben hazaértek a Real bajnokijára, amelyen szintén megemlékeztek a legendás magyar futballistáról. Calderón egyébként Pesten ígérte meg, hogy Puskás szobrot kap a klub edzőközpontjában, bár az ígéretét már Florentino Pérez elnök váltotta valóra.

888.hu: Városi legenda vagy igaz történet, hogy Puskás szinte a halála napjáig megismerte a feleségét, míg sokakat szinte egyáltalán nem?

Szöllősi György: Az Alzheimer-kór nyomán a régen megszerzett képességei fokozatosan leépültek. Bözsi nénit, aki minden áldott nap bement hozzá a Kútvölgyi úti kórházba, ha nem is a halála napjáig, de nagyon-nagyon sokáig felismerte. Szívszorító volt látni, ahogy egyszer az MLSZ egyik karácsonyi összejövetelén Koós János a Nótás kedvű volt az apám kezdetű nótát énekelte, és Öcsi bácsi egyszer csak váratlanul bekapcsolódott a dalba. Szinte állandóan valamelyik sportcsatornát nézte a kórházban, és többször megesett vele, hogy azt mondogatta, indul, mert várják a fiúk a pályán. Egy kézilabda közvetítés előtt pedig felállt a székéből a Himnusz hallatán. Az ápolója, Kovács Jenő rendszeresen kijárt vele a kertbe, ahol egy-két évvel a halála előtt még rugdosta a labdát, fejelgetett. Micsoda fájdalom lehetett a feleségének végignézni férje ilyetén leépülését.

888.hu: – Mi lehet az oka annak, hogy míg Puskás a rendszerváltozás előtt valóságos félisten volt itthon, hazatérése után több ízben nemtelen támadásoknak volt kitéve?

Szöllősi György: Az idősebbek, akik ismerték és látták játszani, azoknak nem kell magyarázni, ki és mi volt. Az újabb generáció előtt azonban jórészt letagadták, elhallgatták Puskást. Aki egyébként már a hetvenes években haza akart jönni, ám Vitray Tamás egyik őt lejárató tévéműsora miatt – nem emlékszik a nagy meccsekre, alig beszél magyarul, stb. – meggondolta magát. Az sem volt túl szép, hogy 91-ben már élő ausztráliai szerződését bontotta fel, mert hazacsalták azzal, hogy a Honvéd edzője lehet, kap lakást, kocsit, mindent. Ehhez képest az ezredforduló táján lett csak az övé az az első kerületi lakás, amelyben lakott és addig az MLSZ és a Postabank tulajdonában volt. Jellemző, hogy egyszer még a telefonját is kikapcsolták, mert a tulajdonos MLSZ nem fizette a számlát Kovács Attila elnöksége idején. Olyan hangok is hallatszottak, hogy csak azért jött haza, mert itt olcsóbb a gyógykezelése. A világ bármely országában szívesen látták volna, és magától értetődően adtak volna a nagy kaliberű szakembernek lakást, kocsit, szóval a csillagot is lehozták volna neki az égről, ahogyan ez Athéntól kezdve Paraguayon és Egyiptomon át Melbourne-ig így is történt.

888.hu: Mikor kerül végleg a helyére a nemzeti emlékezetben Puskás Ferenc? Lesz-e teljes közmegegyezés a megítélésével kapcsolatban?

Szöllősi György: Szerintem már nincs olyan messze ez az idő. A sok kellemetlen felhang ellenére a Puskás-musical sikere is azt mutatja, hogy politikai hovatartozástól függetlenül mindenki szereti és tiszteli. Sajnos, a régi rendszer nem kezelte a helyén ezt az értéket, így egy-két nemzedék számára ismeretlen volt Puskás pályafutása, eredményei. Adósságot törlesztettünk a róla szóló könyv, dokumentumfilm, mesekönyv és musical bemutatásával. Persze, a mi erőlködésünk kevés lett volna, de Öcsi bácsi igazi zseni volt. Fennmarad a neve a FIFA által elfogadott, az év legszebb gólját szerző játékosnak odaítélendő Pukás-díj miatt is, amelyet olyan világsztárok kaptak meg, mint Cristiano Ronaldo, Neymar vagy éppen Mo Salah. Mesébe illő történet, hogy annak idején sikerült rábeszélnünk Sepp Blattert a díj megalapítására, melyet januárban 13-szor adnak át. Puskás bekerült a FIFA-videojátékba, amit kb. 300 millió gyerek játszik világszerte. Talán ő a „legrégebbi” futballista, akinek máig jól ismerik a nevét, alighanem a világ egyik legnépszerűbb csapatában, a Real Madridban eltöltött éveknek és a televíziós közvetítéseknek köszönhetően. Szóval Puskás Ferenc neve tovább él és végleg a Panteonba került.

Fotók: PUSKAS.COM

Szöllősi György, a Puskás-könyv szerzője már csak a nagybeteg klasszisnak mutathatta meg a kötetet

Madridi családi fotó

Nem csak egy tánc volt Bözsikével

Az özvegy 2009-ben az első Puskás Ferenc-díj nyertesével, Christiano Ronaldóval

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére