Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

El Clásico: Puskás még Barcelona mezt is húzott Kubala kedvéért

Jánosy Károly

2021.04.10. 11:30

Szombaton játsszák az El Clásicót, a futball majd minden elkötelezett hívét megmozgató Real Madrid-Barcelona rangadót. Eredetileg csak a spanyol bajnoki meccseit illette a megnevezés, de később főleg az üzleti érdekek miatt a nevet kiterjesztették a két csapat egyéb egymás elleni találkozóira is.

Az első mérkőzést 1902-ben rendezték, azóta 245 tétmérkőzést játszott a két csapat, amelyből 181 volt bajnoki. A Real Madridnak 97, a Barcelonának 96 győzelme van. A bajnoki mérkőzéseket tekintve az előbbinek 74, utóbbinak 72 győzelme van.

A mostani találkozó a bajnoki cím sorsát is befolyásolhatja, hiszen az éllovas Atlético mögött egy, illetve három ponttal van lemaradva a királyi gárda. A járványhelyzet miatt azonban üresek maradnak a lelátók, így nem szidhatják egymást kedvükre a szurkolók. A két csapat hívei soha sem ettek egymás tenyeréből, de az elmúlt három-négy évtizedben aztán tényleg mindent megtesznek a másik fél életének a megkeserítése érdekében.

Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a két csapat sztárjai még viszonylag jóban voltak egymással. Az, hogy a Barcelonát naggyá tevő Kubala László és a Real ikonja, Puskás Ferenc baráti kapcsolatban az szinte természetesnek tűnt, de Kubalát a testvérének nevezte a madridiak argentin csillaga, Alfredo di Stefano. Mostanában azonban szinte elképzelhetetlen, hogy Leo Messi a blancók, Sergio Ramos pedig a katalánok mezét húzza magára, akár egy barátságos meccsre. Márpedig 1961. augusztus 30-án Puskás és di Stefano is felvette az ősellenség gránátvörös-kék mezét Kubala Stade Reims elleni búcsúmeccse kedvéért. S másnap nem szedték szét őket a fanatikus realisták.

Ám a hetvenes években a katalán függetlenségi törekvések felerősödésével együtt nőtt az ellentét a klub hívei között is. Olyannyira, hogy amikor 1992-ben autóbalesetben meghalt a madridi cselező művész, Juanito, a gyászszünetben fütyültek a Barca-drukkerek. Nem tudták neki megbocsátani, hogy a barcelonai ajánlat ellenére a fővárosiakhoz igazolt. Michael Laudrupot sem fogadták kitörő örömmel Camp Nouban, miután a Reálhoz igazolt. Luis Figo öt évig szolgálta a katalánokat, majd miután Madridba költözött, 2002 novemberében a Camp Nouban üvegekkel, és egy disznófejjel is megdobták.

Puskás és Kubala idejének úri stílusa messze tűnt az idők homályában. Varró Krisztián a két klasszis egymás elleni ütközeteiről a FouFourTwo magazin számára készített összeállításából egyébként kiderül, Kubala 1951-től egy évtizeden át volt a Barca játékosa, és ez idő alatt 13 bajnoki El Clásicón lépett pályára. Igaz, csak a két utolsón rúgott gólt.

Puskás 1958-tól 1966-ig szolgálta a Realt 11 bajnokin 9 gólt, összesen pedig 14-et szerzett a Barca kárára. Máig ő az egyetlen, aki Madridban és Barcelonában is mesterhármast szerzett. A két magyar 1958 októberében találkozott spanyol pályán először, és a házigazdák örülhettek: Barcelona–Real Madrid 4-0. A mérkőzés előtt Kubala – aki gyerekkora óta jóban volt Öcsivel –, állítólag előre bocsánatot kért, ha a rangadón nagyon összerugdosná. Persze, csak viccelt, és a ballábas zseni nem sértődött meg a kemény belépők miatt.

1961 elején jelentette be Kubala, hogy a szezon végén visszavonul. Barcelona-mezben lejátszott utolsó bajnoki mérkőzése a Puskással felálló Real ellen volt. Mindkét magyar gólt szerzett, igaz, a 3-2-es madridi győzelemmel végződő találkozó előtt már biztos volt a királyi gárda bajnoki címe. Kubala egyébként később a Barcelona kispadján ülve nézhette Puskás káprázatos játékát.

Real Madrid-Barcelona, szombat 21.00 (tv: Spíler2)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére