Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Cseh László Tokióban akarja valóra váltani a lehetetlen küldetést

Jánosy Károly

2021.05.30. 21:15

Keresd a nőt! Cseh Lászlóval kapcsolatban is érvényes a mondás, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok úszó a felesége véleményének – sőt bátorításának – ismeretében hozta meg a végső döntést, hogy rajthoz áll Tokióban. A 35 éves úszó ötödik olimpiájára készül, ennek apropóján nyilatkozott honlapunknak.

 

– Az elszántság, a bizonyítási vágy nyomott többet a latban, vagy az Európa-bajnokságon mutatott kiváló forma?

– Szó szerint számot vetettem a döntés nyomán várható pozitív és negatív hatásokkal, és egyértelműen arra jutottam, hogy nagyon szeretek úszni. Olyannyira, hogy vállalom a felkészüléssel járó testi és lelki megpróbáltatásokat, bár most inkább az utóbbiakra kell jobban figyelnem. Tokió után kiderül, milyen az, amikor már nem az úszás határozza meg az életem.

– Rutinos, tapasztalt versenyző, mit kell másképpen csinálnia a felkészülés során?

– Nem mást, inkább sokkal jobban kell csinálni az eddigieket. Például a mell és a gyors technikai részletein van még csiszolnivaló, nem beszélve az állóképességem javításáról.

– 35 évesen nem fárasztja az újabb világversenyre való felkészülés, a rengeteg edzéssel járó megpróbáltatások?

– Erre nem tudok válaszolni, mert öt-hat évvel ezelőtt is sokszor hullafáradtan értem haza, és most sokszor csak beájulok az ágyba. A sikereket azonban most és évekkel korábban sem adták ingyen.

– Mit mond azoknak, akik szerint a pénz játszotta a főszerepet az olimpiai indulással kapcsolatos döntésében?

– Nem lehet mindenkinek megfelelni. Az építő kritikát megfogadom, igyekszem tanulni belőle. Az irigy, lekicsinylő megjegyzések azonban nem érdekelnek. Én csak arra vagyok kíváncsi, mennyi van még bennem. Tokió erre is megadja a választ.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére