Cseh László rajtol a férfi 200 méteres vegyes úszás előfutamában tokiói olimpiánMTI/Kovács Tamás

Nincs hiányérzete? Budapest újra világbajnokságot rendez, ám Cseh László nélkül.

Lehet, hogy csalódást okozok, de egyáltalán nincs. Éppen elég nagy viadalon álltam rajthoz, szóval már különösebb nosztalgia nélkül elengedtem az úszást. Túl sok időt és energiát fektettem bele ahhoz, hogy tudjam, milyen nehéz összekapni magam.

A lelátóról sem kíséri figyelemmel a hazai vb történéseit? A 2017-es budapesti világbajnokságon tapasztalt hátborzongató érzések sem dobogtatják meg a szívét?

Néhányszor biztosan ott leszek a Duna Arénában. Annál is inkább, mert a versenyzés még valamennyire lázba hoz, azaz már csak inkább kisebb hőemelkedést okoz. Maga a megmérettetés még megdobogtatja a szívemet, de tudom, micsoda energiákat kell befektetni abba, hogy teljes mellszélességgel beleállj a melóba, hogy apró részletekből kell összerakni magad, hogy a topon legyél, nos, ezt már egyáltalán nem akarom. A búcsút nem lehet a végtelenségig húzni. Ha már tavaly, a tokiói olimpián tudom, hogy 2022-ben Budapest újra vb-t rendez, akkor sem tudtam volna még egy felkészülést végigcsinálni. Annál is inkább, mert már Rio után is elgondolkodtam a hogyan továbbon.

Gyerekkora óta az úszás töltötte ki az életét, visszatekintve nem érzi úgy, hogy a sport miatt lemaradt valamiről, több időt szentelhetett volna – például – a családjára?

Azért az utóbbi időben már megvolt az a jó tulajdonságom, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudtam lazítani. Nem igazán érzem úgy, hogy bizonyos dolgokat nagyon másként kellett volna csinálni. Amúgy sincs értelme újraírni vagy átírni saját múltunkat.

Napjainkban milyen a kapcsolata az úszással?

Kissé hűvös, mondhatni távolságtartó viszonyban vagyunk. Azaz hébe-hóba lemegyek úszni, de egyáltalán nem viszem túlzásba. Nem követem percről az eseményeket, bár ha szembe jön valamilyen rendkívüli eredmény azt azért megbeszélem az edzőmmel, Plagányi Zsolttal vagy néhány csapattársammal.

Nem kacérkodik azzal a gondolattal, hogy majdan stopperrel a kezében a medence partján álljon?

Ki kell ábrándítanom, nem. Egyik hétvégén beugrottam az uszodába és Plagányi mester megkért, hogy vezényeljem le helyette az edzést. Nos, nem kapott el a gépszíj, sőt, rájöttem, hogy az edzőnek sokkal nehezebb a dolga, mint a versenyzőnek. Nem az én műfajom. Nyilván tudnék néhány hasznos tanáccsal szolgálni a fiataloknak, azonban nincs meg bennem az a bizonyos plusz, ami igazán elhivatott mesterré tehetne.

Akkor mi az, ami igazán leköti a visszavonult bajnokot?

Most a leginkább az, hogy jó apa váljék belőlem. Július elejére, azaz nemsokára gyarapodik a család, szóval éppen elég teendőm lesz majd a baba körül. S megelőzendő a kérdését, elárulom, hogy nem feltétlenül akarjuk, hogy folytassa a családi hagyományt és úszó legyen belőle. Nyilván megismerkedik majd a medencei világgal, de majd eldönti, merre menjen.

Milyen eredményeket, érmeket vár a magyar úszóktól?

Nem akarok tippelni, éppen elég nyomás van a csapaton, felesleges ezt tovább növelni. Maradjunk, annyiban, hogy a napokban 0:4-re végződött angol-magyar meccs óta szinte nincsen lehetetlen, szóval ebből mindenki levonhatja a maga számára megfelelő következtetéseket. Szóval, hajrá magyarok!