Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Csapatként szenvedtünk és küzdöttünk”

888.hu

2022.06.15. 08:30

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai csapatként, közösen szenvedtek és küzdöttek az angolok otthonában kedd este 4:0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

 

Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Anglia ellen, különösen idegenben, és azzal is tisztában voltunk, hogy vendégként meg kell szenvednünk a sikerért.”

– nyilatkozta a győzelem után az 57 éves olasz szakvezető, aki hangsúlyozta, az első védelmi vonalat alkotó támadóktól egészen a védőkig minden játékosa az együttesért, és a jó eredmény eléréséért küzdött.

 

Néhány esetben szerencsénk volt, de azt tudni kell, hogy a futballban nem lehet elérni ehhez hasonló eredményt szerencse nélkül.”

– emelte ki Marco Rossi, aki szerint az összes játékos kifogástalan módon követte a kidolgozott taktikát, és mindannyian annak megfelelően segítették egymást, ahogyan előzetesen eltervezték.

 

Amikor a magyar válogatott képes igazi csapatként játszani, a legtöbb ellenfélnek nagyon nehéz dolga van, ha le akarja győzni.”

– foglalta össze a siker kulcsát a kapitány, majd jelezte: előzetesen senki nem számított arra, hogy négy találkozó – közte két angolok elleni – összecsapás után Magyarország hét ponttal a csoport élén áll majd, ennek ellenére „a földön kell maradni”.

 

MTI/Koszticsák Szilárd

 

Van még hátra két mérkőzésünk ebben a sorozatban, ezekre majd szeptemberben kerül sor, és ha szerencsénk lesz, talán bent tudunk maradni ebben a divízióban, ami csoda lesz, mert előzetesen erről egyetlen magyar ember sem mert még álmodni sem.”

– jelentette ki Rossi, aki úgy fogalmazott:

Nagyon boldog vagyok a fiúk, a szurkolók és az egész ország miatt.”

 

MTI/Koszticsák Szilárd

 

Amikor megbíztak ezzel a feladattal, akkor azt mondtam a szövetség elnökének és a miniszterelnök úrnak is, hogy valamilyen nyomot akarok hagyni a magyar futball történetében. Azt remélem, hogy a mai este már jó alapot ad arra, hogy amikor majd meghalok – remélhetőleg minél később – akkor lesznek egyperces gyászszünetek az emlékemre a magyar labdarúgó-stadionokban. Ha így lesz, akkor nagy sikert értem el.”

– mondta az olasz szakember.

Angol újságírói kérdésre válaszolva Rossi kiemelte, ritka az olyan futballmeccs, amelyen ennyi helyzetből egyetlen gólt sem tud szerezni az angol csapat, de mivel a magyarok közben szinte minden komoly lehetőségükből betaláltak, a végeredmény egy csodával ér fel.

Mi magunk is meglepődtünk ezen az eredményen, de azt hiszem, azt sem fogtuk még fel pontosan, hogy mit értünk el az elmúlt tíz napban. A labdarúgás ma már pillanatok alatt változik, biztos vagyok abban, hogy szeptemberben más körülmények között kell majd játszanunk a németek és az olaszok ellen, de most boldog vagyok. Az országért, amely számos olimpiai sportágban kiváló eredményeket ér el, de az utóbbi időben a futballban kevesebb sikerélménye volt. Nagyon örülünk annak, hogy örömet tudtunk okozni a szurkolóknak.”

– zárta nyilatkozatát Rossi.

 

MTI/Koszticsák Szilárd

 

Gareth Southgate, az angol szövetségi kapitány egy személyben vállalta a felelősséget a vereségért, és azt is jelezte, megérti a drukkerek és az újságírók csalódottságát.

Mindkét magyarok elleni meccsen megpróbáltam lehetőséget adni fiatal játékosoknak, de nem sikerült megtalálnom azt az egyensúlyt, amire szükségünk lett volna egy jobb eredményhez. Ez az én döntésem volt, ezért mindkét esetben vállalom a felelősséget.”

– mondta Southgate.

Az espn.com összeállítása szerint az angol válogatott 1928 márciusa óta nem kapott ki négygólos különbséggel hazai pályán: 94 évvel ezelőtt a skótok győztek 5:1-re Londonban.

 

További érdekesség, hogy Sallai Roland lett az első magyar válogatott játékos Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor óta, aki legalább két gólt tudott szerezni idegenben Anglia ellen.
(MTI)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Az Európa-ligában folytatja az FTC

Az Európa-ligában folytatja az FTC

A Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.

Nagyon komoly kockázatokkal járhat a zaporizzsjai atomerőmű lövetése

Nagyon komoly kockázatokkal járhat a zaporizzsjai atomerőmű lövetése Ukrajna orosz csapatok kezére került déli részén – jelentette ki kedden Petro Kotyin, az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat vezetője.

A baloldal nem érzi, hogy mikor kéne abbahagyni

A baloldal nem érzi, hogy mikor kéne abbahagyni

Tünciket szerveznek mostanában. Van, hogy kétnaponta. A hiba csupán annyi, hogy ezekre senki nem kíváncsi.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére