Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A portugálok az utolsó tíz percben döntötték el, 3-0 az Európa-bajnoknak

888.hu

2021.06.15. 19:54

84 percig tartotta magát a magyar csapat, majd a portugálok nem kegyelmeztek. Az eredmény nem tükrözi, hogy mi történt a meccsen. Jól harcoltatok srácok, büszkék vagyunk rátok!

A hazai szurkolótábor fanatikus biztatása közepette hatalmas lelkesedéssel játszott a mérkőzés első felében a magyar nemzeti válogatott. A portugálok meddő mezőnyfölénye nem érett góllá. Mindig ott volt egy becsúszó láb, egy bevetődés vagy éppen Gulácsi Péter, ha kellett.

Harminc perc után még arra is volt ereje a nemzeti tizenegynek, hogy bátran kezdeményezzen. Szalai Ádám egy szabadrúgást követően fejelt a kapu közepébe – sajnos épp a portugál hálóőr kezébe.

Egyértelműen kiderült, hogy ha egy kicsit nyugodtabban és pontosabban játszunk, akkor lehet keresnivalója a magyar tizenegynek.

A második félidő elején a portugálok nagy nyomást helyeztek a magyar kapura, döntésre akarták vinni a dolgot, ám Gulácsi most is a helyén volt. Aztán a portugál nyomásból minden négyzetcentiméterért folyó lelkes küzdelem lett. A magyar szív és lelkesedés mindig a helyén volt.

Tíz perc után a magyarok felvették a kesztyűt: Schafer és Sallai vezérletével többször is ráhoztuk a frászt a portugál védelemre. Hatvan perc után is 0-0 az Európa-bajnok ellen. Bravó fiúk!

Hetven perc elteltével sem enyhül a portugál nyomás, a mieink láthatóan fáradtabban mozognak. De a szív a fáradt izomzatot is legyűri. Portugál részről Bruno Fernandes tornáztatta meg Gulácsit, pár perccel később Sallai emelte meg a másik kapunál a portugálok vérnyomását.

Mi történik itt kérem? Beszorítjuk a portugálokat a saját kapujuk elé. A 12. Játékos, a magyar szurkolok is nemzeti tizenegy segítségére sietnek. Ilyen légkörben nem lehet feladni, csak hajtani, küzdeni, harcolni lehet.

79 perc: Schön!! Sajnos lesgól, de Schön volt.

Nem térdelni, hanem küzdeni. Fantasztikus, amit ma a magyar csapat mutat.

Portugália sajnos vezetést szerez a 84. Percben – a semmiből. Egy balszerencsés góllal jutottal előnyhöz a luzitánok.

És sajnos összeestünk. Egy perc elteltével tizenegyeshez jut az Európa-bajnok.

Ronaldo sajnos nem hibázott. Ezzel ő az Európa-bajnokságok legeredményesebb játékosa – és ezzel 2-0 oda.

Sajnos, az utolsó tíz percben ment el a meccs.

Az Európa-bajnok győzelemmel kezdi a kontinensviadalt, de nem szabad csüggednünk: 84 percig álltuk sarat Ronaldóék ellen
Büszkék vagyunk rátok!

A 91. Percben Ronaldo megadja a kegyelemdöfést:3:0.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Romló közbiztonság: drogosok veszélyeztetik az utasokat a BKK járatain

Romló közbiztonság: drogosok veszélyeztetik az utasokat a BKK járatain

Nem ez az első eset, amikor atrocitás éri az utasokat a BKK járatain.

Carlson: Ha a pedofília ellen vagy, akkor az egyesült Európa ellen vagy?

Nem akarom, hogy te beszélj a gyerekeimnek a szexről, ha mégis megteszed, lehet, hogy behúzok egyet, mert undorító – mondta Tucker Carlson, a Fox News sztárműsorvezetője a Mandinernek adott interjúban.

Nők mellé rakták a börtönben azt a transznőt, aki állítólag megerőszakolta az anyját

Nők mellé rakták a börtönben azt a transznőt, aki állítólag megerőszakolta az anyját

A transznemű YouTube-sztár, Chris Chant a vád szerint megerőszakolta 79 éves, demenciában szenvedő anyját. Mivel papíron nő, a börtönben is a nők közé került.

Jelentősen lemaradt Karácsony Gergely a népszerűségi versenyben Orbán Viktorral szemben

Pedig Gyurcsány Ferenc nagyon bízott benne, ő volt a baloldal nagy reménysége, de így vajon hogyan fogja meghálálni a belé fektetett bizalmat? Ha nem válik be, akkor tartalékként még bevethető az Apró-villa bohóca, Jakab Péter is...

A favágós Vágó István (DK) szerint röhejes a kormány Brüsszelnek címzett határozata

A favágós Vágó István (DK) szerint röhejes a kormány Brüsszelnek címzett határozata

A liberális politikusok a Jobbiktól az MSZP-n át a Demokratikus Koalícióig megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a kabinet kormányhatározatban reagált az Európai Bizottság hazánkkal kapcsolatos jogállamisági jelentésére.

Itt az LMBTQ-érzékenyítés egy újabb fázisa: A herceg és a lovag

Itt az LMBTQ-érzékenyítés egy újabb fázisa: A herceg és a lovag

A V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint a klasszikus tündérmeséken alapuló történetbe belecsempészték az LMBTQ-érzékenyítést, egy meleg királyfi és megmentője, a hős lovag segítségével. Bár a könyv elfogadásra is taníthatna, abban számtalan gyermekpszichológus és tudós egyetért, hogy a hagyományos dolgoktól való eltérés kicsi korban összezavarja a gyerekeket. A túlzott érzékenyítés pedig a nemi diszfóriával diagnosztizált gyerekek számát is drasztikusan növeli.

Milák Kristóf mestere a 888.hu-nak: Nagy nyomás volt rajtunk

Milák Kristóf mestere a 888.hu-nak: Nagy nyomás volt rajtunk

Az uszodának még a környékét is kerülni fogja néhány hétig Selmeci Attila. A frissiben olimpiai bajnoki aranyat és ezüstöt nyert úszó, Milák Kristóf mestere inkább otthon kertészkedik, megpróbálja bepótolni a tokiói felkészülés miatt az elmúlt egy-másfél évben elmulasztottakat. S persze a jövő feladataira készül, újratárgyalják az együttműködést tanítványával.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére