Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Fradinak az esélyesség terhével is meg kell birkóznia a mai meccsen

Pörge Béla

2019.07.24. 17:38

A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában egyértelműen a magyar bajnok az esélyes, de a játékosoknak nem szabad elbízniuk magukat.

Mint ismert, az FTC ellenfele a máltai bajnok, a Valletta lesz szerdán. A máltai csapat az előző körben a jóval esélyesebbnek tartott Dudelange együttesét ejtette ki, míg a Fradi a szintén esélyesebb Ludogorecet.

A Valletta számos alkalommal vívta ki a nemzetközi kupákban való indulás jogát, ám eddig csak elvétve értek el sikereket a máltaiak. Említést érdemel, hogy 1975-ben a Haladás, 1980-ban pedig a Honvéd verte ki a őket, előbbi a KEK-ből 8–1-es összesítéssel, utóbbi a BEK-ből 11–0-lal, egyaránt az első körben. A Valletta első sikerét 1999-ben érte el, akkor a walesi Barry Town együttesét búcsúztatta a BL-ből, 2009-ben pedig az izlandi Keflavikot sikerült kiejteni, azóta San Marinó-i és andorrai klubok ellen jártak sikerrel, ám figyelemre méltó 2017-ből a holland Utrecht elleni döntetlen, míg 2018-ból az albán Kukesi (őket búcsúztatta idén a Loki az El-ből) elleni két iksz, mely után kevesebb idegenben lőtt góllal estek ki.

A Ferencváros sikereit felesleges lenne sorolni, azonban bármilyen hihetetlenül is hangzik, az elmúlt öt évben a Valletta és az FTC pontosan ugyanannyi nemzetközi kupameccset játszott, és csak egy párharccal nyert meg többet a Fradi. Így lehetséges az, hogy bár minden fogadóirodánál a Fradi az esélyesebb, az UEFA ranglistáján a Valletta 59 hellyel megelőzi az FTC-t (233., illetve 292.), valamint az koefficienspontja is több a máltai klubnak (4250, míg a Fradié 3500).

A Fradi eddig háromszor találkozott máltai ellenféllel, mindháromszor tovább is jutott, de csak egy alkalommal nyerte meg a párharc mindkét meccsét. A mérleg: 4 győzelem, egy-egy döntetlen és vereség. Legutóbb 2014-ben a Sliema Wandererst sikerült kiejtenie az FTC-nek, 2–1-es hazai győzelemmel és egy idegenbeli 1–1-es döntetlennel.

Természetesen a mostani párharc esélyese a Fradi, az első meccsen 1,1 és 1,2 között mozognak az oddsok a hazai sikerre, az FTC továbbjutására pedig 1,1 alatt vannak a szorzók. A Fradi kerete értékesebb, ráadásul a telt ház (vagy ahhoz közeli nézőszám) is segítheti a zöld-fehéreket.

A Fradi szempontjából egyedül az otthoni kezdés lehet hátrány, bár láttuk a Ludogorec ellen, hogy az itthon bekapott gól sem feltétlen gond a ferencvárosiaknak. Ennek ellenére a máltai bajnok ellen jó lenne elkerülni a bekapott gólt, vagy ha ez nem sikerül, sok góllal kell rá válaszolni.

Elbíznia viszont senkinek nem szabad magát a kedvező sorsolás ellenére sem, intő jel lehet, hogy az El-ben a Hajduk Split idegenbeli 2–0-s siker után otthon kapott ki 3–1-re, és esett ki a máltai Gzira ellen. Bármi megtörténhet, senkit sem szabad lenézni, többek között ezt is jelenti az esélyesség terhe.

Viszont ha a Fradi nem nagyképűen lép pályára, valamint a játékosok nem veszik félvállról a meccset, akkor sima magyar továbbjutásnak kell jönnie, és következhet – jó eséllyel – a Dinamo Zágráb!

A párharc első mérkőzése szerdán 20:00-kor kezdődik a Groupama Arénában, az M4 élőben közvetíti a találkozót.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére