Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Városháza-gate: Bajnai saját magát is leleplezte

Szabó József

2021.11.20. 16:00

Bajnai Gordon saját magának mond ellent az Anonymus videójában.

 

Bajnai súlyos ellentmondásokba keveredett – leginkább önmagával – írja a Magyar Nemzet.

Az ex-kormányfő Facebook-oldalán kezdett magyarázkodásba a Várhozása eladásában vállalt szerepével kapcsolatban, aminek hitelességét Anonymus videója elég erősen megkérdőjelez.

Bajnai azzal kezdte Facebook-posztját, hogy Ganspergert az első Orbán-kormány állami vagyonkezelésért felelős vezetőjeként ismerte meg, később, 2003 és 2005 között együtt dolgoztak a Wallis csoportnál. A Wallistól való 2005-ös távozásom után kapcsolatunk szórványos volt – írta Bajnai, a befektetőknek azonban egészen mást mondott. A hangfelvétel szerint úgy fogalmazott:

Gyula régi harcostársam, sokszor több mint a barátság, mi együtt küzdöttünk a barikádokon.

Majd azt is megjegyezte Bajnai: Gyula kérdezte néhányszor már az elmúlt hónapokban, hogy egyáltalán kivel tudnál beszélni…

Ezek a mondatok nem szórványos kapcsolatot írnak le.

Bajnai azt írta a Facebookon: a találkozó fő célja az volt, hogy a befektető család személyesen is bemutatkozhasson neki. A találkozóról közzétett felvételeken ehhez képest Bajnai hangja hallható,

amint részletesen bemutatja a fővárosi döntéshozatal menetét, szereplőit, és a főváros szándékait arról, miként lehetne értékesíteni a Városházát.

Nem a személyes életutakról diskurálnak. Bajnai a Facebookon azt írta: A beszélgetés során azt is kifejtettem, hogy az én helyzetértékelésem szerint egy ilyen szimbolikus jelentőségű épületet érintő beruházás a jelenlegi irracionális politikai környezetben mindenképpen politikai támadások kereszttüzébe kerülne.

A felvételen ehhez képest Bajnai arról tájékoztatja a befektetőket, hogy a főváros vezetése gondolja úgy, hogy a jövő áprilisi választások előtt az üzletre nem kerülhet sor, mert a kampányban még a baloldalról is támadások érhetik emiatt Karácsonyékat.

Ellenben két választás között már lehetne konszenzust teremteni a főváros vezetése szerint.

Először világossá tettem, hogy ebben az ügyben nincs befolyásom (...) – írta a Facebookon Bajnai, de a befektetőkkel folytatott beszélgetés egészen másról szólt. A Városháza épületének elhelyezkedéséről például Bajnai úgy beszélt, mint aki részletekbe menően ismeri a fejlesztés terveit és azt is, hogy az önkormányzat milyen elhelyezést szeretne magának. Bajnai egy helyen azt mondja:

Én annyit tudok tenni, hogy jelzem még egyszer a Tordainak, (…) hogy van szándék továbbra is.„

Tordai nem más, mint Tordai Csaba, Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, az egyik legfontosabb ember a Városházán.

Bár Bajnai Gordon a Facebookon azt állította, hogy nem közvetített, a felvételek tanúsága szerint mégis ennek a szerepnek megfelelően viselkedett.

Nagyon sok embert ismerek ott. (…) Sokat én ajánlottam oda – mondta egy helyütt, majd a volt miniszterelnök arról is beszélt a befektetőknek, hogy megkérdeztem, hogy a mi a helyzet. (…) A Városháza-projektről azt mondták, hogy van szándék, hogy ebből fejlesztés legyen.

S miután a befektető elmesélte, hogy elutasítóan bántak velük a főváros vezetői, Bajnai azt mondta:

Azt próbáltam tisztázni a Gyula kérésére, hogy adódott-e valamilyen probléma. És azt mondták, hogy nincs.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére