Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tizenöt éve kilőtték a szemét, és a gumilövedék az életét is tönkretette

Jánosy Károly

2021.09.17. 18:00

Nagy Lászlót 2006 előtt sem hordozta a tenyerén a Jóisten. Élt, ahogy tudott, inkább küszködve, mint könnyedén, laza csuklóval hegedülve. Nem titkolja, de nem is veri a mellét azért, mert csak egyszerű „melósok” voltak a szülei. Ő is az, szobafestőként keresi a kenyerét. Tizenöt éve végképp megváltozott az élete, amikor október 23-án kilőtték az egyik szemét. Nem is padlóra, inkább az alá került, a lehető legmélyebbre – 35 évesen. Kikészült testileg, lelkileg, anyagilag.

 

Kétségtelen, hogy ismert ember lett, bár erről az ismertségről inkább lemondott volna. Számtalan filmfelvételen, képen láthattuk, és a visszaemlékezések alkalmával is szinte mindig említést tesznek róla. Ahogy ott fekszik az utcán véres fejjel, kilőtt szemmel, eszméletlenül, és amint egy jótét lélek mentőért, orvosért kiált.

Később megtudtam, hogy szerencsém volt, mert ott állt a közelben egy rohammentő”

– szedi rendbe és sorba az emlékeit Nagy László. „Kezdetben kicsit le voltam maradva az akkori történésekről, mert például csak a tévéostrom másnapján, szeptember 18-án reggel tudtam meg, mi történt a belvárosban, és azt is, hogy Gyurcsány beismerte, végighazudták az egész választás előtti időszakot. Naná, hogy megvolt a véleményem róla, de nem rohantam ki az utcára azzal, hogy »Gyurcsány, takarodj!«. Október 23-án azonban már én is elmentem az Astoriához a Fidesz nagygyűlésére. Utána az egyik barátommal találkoztam volna a Deák téren, onnan mentünk volna haza Újpestre, de már állt a bál a Károly körúton, ráadásul a metró le volt zárva. Sodródtam a tömeggel, és láttam, hogy könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel »győzködik« az embereket. Hozzá kardlappal és gumibottal vertek mindenkit, akit csak értek. A presszókban kávézó nyugdíjasokat sem kímélték, amúgy demokratikusan, nemre, korra, vallásra és politikai nézetre való tekintet nélkül mindenkit megvertek. A Dob utcába menekültem többekkel együtt, és a könyváruház környékén lehettem, amikor meglőttek. Filmszakadás, azonnal elveszítettem az eszméletem. Később tudtam meg, hogy kb. tizenöt-húsz méterről direkt rám céloztak. A másfél-két centis gumilövedéket a Honvéd Kórházban a szájpadlásomon át vették ki a szemüregemből.”

Innentől kezdve tényleg mélypontra került. Elveszítette a munkáját, tizenkét év után elhagyta a barátnője, nem volt hol laknia, barátoknál húzta meg magát. Jó egy évig járt kezelésekre. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy dr. Magyar István ügyvéd elvállalta a képviseletét. Az sem volt persze egyszerű és gyors menet, de öt év után végre kárpótolták valamelyest. Már amennyire pénzben ki lehet fejezni egy kilőtt szem és egy tönkrement élet értékét.

Legalább tudtam egy kis lakást venni magamnak, de milyen árat fizettem érte?”

– teszi fel szinte magának a kérdést. „Ezen nem tudod túltenni magad, évekig gyötrődtem a szemem, a romba dőlt életem miatt, aztán megpróbáltam felejteni, az elmúlt években talán kevesebbet gondoltam rá. De most, a tizenötödik évfordulón emlékezek, és emlékeztetnek is rá, hiszen újságoktól hívnak, és készül Skrabski Fruzsinának az akkori eseményeket feldolgozó dokumentumfilmje. Akivel egyébként elmentünk Gyurcsány egyik fórumára, ahol annyira tiszteletben tartották a másféle véleményeket, hogy be sem engedtek oda, az utcáról bekiabálva próbáltuk szembesíteni a hazugságaival, de akkor is hazudott, és válaszra sem méltatott. Őt nem zavarja, hogy megnyomorítottak, pedig semmit sem csináltam. A DK-vezér és barátai áldásos tevékenységének köszönhetően sokan máig nem hisznek a saját szemüknek sem, és a 2006 őszén történt borzalmakat megpróbálják jelentéktelenné tenni, és bármit kitalálnak, hogy feledésbe merüljön az egész. Na, ez az, amiért újra kinyitom a számat, és megpróbálom szembesíteni őket a tényekkel. Pedig minden lepereg róluk, sőt, úgy akarják beállítani, mintha én hibáztam volna. Még jó, hogy nem azzal vádolnak, hogy kilőttem a saját szememet. Kíváncsi lennék, vajon mit szólnának a felelősséget másra hárítók, a történteket hamis színben feltüntetők, a rendőrrohamra parancsot adók, ha őket verték volna meg, az ő szemüket lőtték volna ki. Ők vajon csendben hallgatnának?”

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére