Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szigorító intézkedések: Fekete-Győr sem hazudtolta meg magát

Horváth K. József

2020.11.09. 19:00

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke sem hazudtolta meg magát, amikor Orbán Viktor mai szigorító intézkedéseit kommentálta Facebook-oldalán. Bejegyzésének azt a címet adta, hogy „A korlátozó intézkedések szükségesek, de megkésettek.” Sőt, azt is kijelenti, hogy a fideszes járványkezelés megbukott.

Nem akarok vitába szállni a Momentum elnökével, hiszen eddig a teljes baloldal másból sem állt ki, csak abból, hogy nehezítse a kormány dolgát a járvány elleni védekezésben. Sem a jogalkotásban, sem a kommunikációban nem támogatták a kabinetet, ellenkezőleg, fake news-gyártással, az emberek félrevezetésével nehezítették a tisztánlátást, igyekeztek növelni a bizonytalanságot a magyarokban az egészségügy teljesítőképességével szemben.

Érdekes, amikor véletlenül valaki közülük kapta el a fertőzést, mint konkrétan az egykori SZDSZ elnök, belügyminiszter Kuncze Gábor és szerencsésen felépülve a napokban már ünnepelhette a 70. születésnapját, akkor csak a legnagyobb elismeréssel tudott beszélni az őt meggyógyító orvosokról, ápolókról, egyáltalán a hazai egészségügy állapotáról. Noha megbetegedése előtt nem győzte szapulni! Pedig a tények a konkrét eseten túl általánosságban sem az ellenzéki álhírgyártók mellett állnak. Az alábbi WHO táblázatból kiderül – kiadva október 18-án – hogy az EU 27 tagállamában az egymillió főre jutó fertőzöttek száma 9438. Magyarország kevesebb, mint a felével, 4737 fővel a lista 7. helyén áll, húsz országot előzve meg. Olyan tagállamokat, mint Olaszország, Ausztria, Svédország, Hollandia, Belgium, Franciaország vagy Spanyolország.

Ez azt jelenti, hogy hazánk több, mint kétszer eredményesebben védekezett idáig, mint az uniós átlag.

Miért jelent ez az eredmény bukást, kedves Fekete Győr András? Ha a fertőzötteink többszöröse betegedett volna meg, ahogy az utánunk következő országokban, az lenne a siker a Momentum elnöke számára?

Fekete-Győr javasolja továbbá szlovák mintára a teljes magyar társadalom letesztelését. Csak halkan jegyzem meg: Szlovákia, ha eggyel is, de mögöttünk van a sorban. Ez azt jelenti, hogy a magyar orvosok és tudósok csapata képes olyan megoldásokat meghozni, amelyek még annál is jobb eredményeket tudnak elérni, mint amit Fekete-Győr elképzel. Így aztán érdemesebb Szlávik Jánosnak hinni, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztálya főorvosának, mint a Momentum nagyon okos elnökének.

Ő a szlovák megoldásról a következőket mondta: „A tesztelés akkor jó, ha van mellette erős kontaktkutatás és követés. Szlovákiában most mindenkit letesztelnek. Nem értek egyet vele, mert az antigén gyorsteszt egy rendkívül szűk periódust lát. Nálunk a mentősöknél jó helyük van, mert ők eleve beteg emberekhez mennek, megszűrik őket, mire beérnek a kórházba, ez nagyon hasznos. De tömeges szűrésre nem használnám.”

Lépjünk azonban tovább s örüljünk annak, hogy – ha hinni lehet az ígéreteknek – akkor holnap a parlamentben az ellenzék is megszavazza azt a törvényt, amely a kormánynak 90 napra rendkívüli felhatalmazást ad a járványellenes intézkedések gyors meghozatalához.

Ez persze az ellenzék saját gallérjának szidolozásán kívül sok minden másra nem lesz jó. Ha meg is teszik, akkor is elsősorban azért, hogy a kormányzat legalább azt ne mondhassa rájuk, hogy még a gyors intézkedést segítő törvényt sem szavazták meg, ahogy tették tavasszal, ezzel is gátolva a védekezést.

A napi gyakorlatban azonban nem valószínű, hogy segítenének a kormánynak a járvány elleni küzdelemben.

Számtalanszor bebizonyították, hogy nekik az emberélet kevésbé számít, mint a saját politikai érdekük.

Szívemből örülnék, ha ezúttal nem lenne igazam.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Több volt a rendőr, mint a résztvevő a kijevi LMBTQ-partin + VIDEÓ!

Több volt a rendőr, mint a résztvevő a kijevi LMBTQ-partin + VIDEÓ!

Erős rendőri védelem mellett, félmeztelen LMBTQ-aktivistákkal zajlott zenei rendezvény Kijevben, az elnöki hivatal előtt. A résztvevők „büszkeség-akciója” a másság ukrajnai diszkriminációja elleni demonstráció volt – írja a V4NA vasárnap.

A jobboldali értékektől félti a világot a Deutsche Welle az újabb videójukban

A jobboldali értékektől félti a világot a Deutsche Welle az újabb videójukban

Rendkívül szórakoztató, összeesküvés-elméletre hajazó videót tákoltak össze a német baloldali propagandisták. Összemosták a szélsőjobboldalt a mérsékelt-konzervatív jobboldallal, mellyel egy céljuk volt: mindenki rettegjen a jobboldali értékektől.

Néphülyítés: Karácsony nyíltan támadja saját gyermekeink érdekeit is

Néphülyítés: Karácsony nyíltan támadja saját gyermekeink érdekeit is

Karácsony Gergelyre már tavaly is ferde szemmel néztek a normális budapesti lakosok, akiknek elvben a főpolgármester az érdekeit akarja képviselni, amikor például fölfestette az autósforgalmat nyilvánvalóan akadályozó biciklisávokat.

Joe Biden kérésére nevezték ki a leszbikus rabbit egy bizottság élére

Joe Biden kérésére nevezték ki a leszbikus rabbit egy bizottság élére

Az USA Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságába kap majd vezető helyet Sharon Kleinbaum, hogy ott is képviselve legyenek az LMBT+ személyek.

Titokban élt hetekig a tinilány hálószobájában, 15 év börtönre ítélték a pedofil férfit

Titokban élt hetekig a tinilány hálószobájában, 15 év börtönre ítélték a pedofil férfit

A 36 éves Johnathan Rossmoine-t tavaly szeptemberben tartóztatták le, miután a 15 éves lány szülei megtalálták őt a szekrényben elbújva a floridai Spring Hillben – írta meg New York Post.

Meglebegtette a náci kártyát a szélsőbalos Jámbor András

Meglebegtette a náci kártyát a szélsőbalos Jámbor András

Az élménybeszámolójában össze próbálta mosni a nácizmust a kormánypárttal, azonban ez már abból a szempontból is visszás, mivel ilyen alakokat leginkább a szövetséges Jobbik táborában kellene keresnie.

Üdv, ez itt a XXI. század!

Üdv, ez itt a XXI. század!

A gyerekek a jövő, a jövőt pedig nem tékozolhatjuk el.

Kovács Zoltán: Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőé

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, hogy ezt nemzetközi szerződések, uniós dokumentumok és a magyar alkotmány is garantálja, ebben az ügyben senki másnak nincs keresnivalója.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére