Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nézőpont: A megkérdezettek többsége hazugságbeszédnek tartja az őszödi beszédet

888.hu

2021.09.17. 08:40

Másfél évtized után is a magyarok 78 százaléka tudja, hogy Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető az őszödi beszéd, 22 százalékuk igazság-, 52 százalékuk pedig hazugságbeszédnek tartja – állapította meg a Nézőpont Intézet a legfrissebb közvélemény-kutatása alapján, amelynek eredményeit pénteken közölte az MTI-vel.

 

Az intézet felidézi, hogy 2006. szeptember 17-én, kereken tizenöt évvel ezelőtt szivárgott ki, illetve szivárogtatták ki az őszödi beszédet.

A Nézőpont szerint a történtek jelentőségét mutatja, hogy még most is az összes megkérdezett 78 százaléka helyesen válaszol arra a kérdésre, hogy „kinek a nevéhez fűződik az őszödi beszéd?” (1 százalék rossz választ adott, 21 százalék nem tudott válaszolni.)

Az ötven év felettiek 90, míg a harminc év alattiak 52 százaléka adott jó választ.

„A fiatalok alacsonyabb tájékozottsága érthető, de a téma erős hatását mutatja, hogy még az ő körükben is többségben vannak azok, akik »képben vannak«” – írták.

Mivel Gyurcsány Ferencnek ismét hatalmas befolyása van a baloldali egyesülési folyamatra, a 2022-es választási kampány szempontjából kulcsfontosságú, hogyan ítélik meg a magyarok hírhedt beszédét másfél évtized távlatából”

– fogalmaztak.

A kutatás szerint a felnőtt magyarok 22 százaléka mondta azt, hogy az őszödi beszéd „egy bátor, szenvedélyes igazságbeszéd”, míg 52 százalékuk vélekedett úgy, hogy az nem más, mint „a 2002–2006 közötti kormányzás hazugságainak” bevallása.

A politikailag aktívabbak nagyobb arányban foglalkoztak a jelenséggel, így a választási részvételüket biztosra ígérők körében még egyértelműbb a helyzet: 24 százalékuk igazság-, 61 százalékuk hazugságbeszédként emlékezik vissza a hallottakra – tették hozzá.

Közölték azt is, hogy a harminc év alattiaknak csak a 40, míg az ötven év felettieknek az 59 százaléka véli hazugságbeszédnek az Őszödön elhangzottakat. A fiatalok 46 százaléka erről sem tudott véleményt mondani.

Érdekességnek nevezték, hogy a kormánykritikusok táborában sem egyértelmű a vélekedés a Gyurcsány-beszédről: csak az ide tartozók 39 százaléka gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc igazságbeszédet mondott, 32 százaléka hazugságbeszédnek tartja azt.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Argentínában is felbukkant a majomhimlő

Argentínában két férfit diagnosztizáltak majomhimlő-fertőzéssel: ez volt az első alkalom, hogy a világszerte terjedő vírus jelenlétét Latin-Amerikában is megerősítették.

Gyurcsányéknak visszanyal a fagyi

Gyurcsányéknak visszanyal a fagyi

Vannak helyzetek, amikor szívesen használjuk a szemléltető kifejezést: a fagyi visszanyal!

Ezek akartak kormányozni

Ezek akartak kormányozni

Ezek akartak utat mutatni a magyar embereknek. Ezek, akik még a saját pártjukban sem képesek rendet tartani. Hálásak lehetünk a honfitársainknak, hogy sokkal okosabbak annál, hogy bármi esélyt adtak volna ennek a baloldali szerencsétlenkedésnek.

Elismerte hibáját a texasi rendőrség az iskolai lövöldözés kapcsán

Elismerte hibáját a texasi rendőrség az iskolai lövöldözés kapcsán

Közben pedig az amerikai Országos Fegyverszövetség (NRA) kiállt a fegyverviselés joga mellett texasi konferenciáján.

Oroszország újra hiperszonikus rakétát tesztelt

Oroszország újra hiperszonikus cirkálórakétát tesztelt sikeresen – jelentette be az orosz védelmi minisztérium szombaton.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére