Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Karácsony már 2013-ban is hazudott egyszer a doktorijáról

888.hu

2021.05.17. 09:00

Úgy tűnik, a főpolgármester kifejezetten szeretné azt a doktori címet. Időről időre azonban szemmel láthatólag megfeledkezik arról, hogy valójában nem szerezte meg.

 

Karácsony Gergely már 2013-ban is doktori címmel mutatkozott be a Párbeszéd honlapján.

Ekkor a Magyar Nemzet hívta fel a főpolgármester figyelmét arra, hogy a címet nem szerezte meg. Karácsony akkor még megköszönte, hogy figyelmezették. Majd azzal azzal indokolta a dolgot, hogy félreérthetően voltak megfogalmazva az adatai, és így tévedésből szerepelt doktori címmel a párt honlapján.

(Az ominózus cikk a kép bal oldalán szerepel, forrás: Magyar Nemzet.)

A szivárványkoalíció legújabb jelöltjének akkori magyarázkodása csak öt évvel később vált igazán nevetségessé és hiteltelenné. Az eset a 2018-as választások idején megismétlődött, amikor a pártja honlapján szintén doktori címmel tüntette ki magát.

Most azonban a nyelvvizsgabotrány is bizonyítja, hogy a doktori címet, bár többször is próbálta megszerezni, mégsem érhette el. A doktori címnek ugyanis feltétele a nyelvvizsga megléte.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Láthatáron a dugódíj!

Láthatáron a dugódíj!

Állandósulni látszik a dugó a fővárosban – legalábbis az elmúlt napok ezt igazolják. A V4NA brüsszeli informátora szerint nem véletlenül.

Dobrev-kampány: ami tőlük jön, az mérgező. Felfordulunk tőle!

Dobrev-kampány: ami tőlük jön, az mérgező. Felfordulunk tőle!

Nem tartozom azon Dobrev-funok közé, akik isszák a DK miniszterelnök-jelölt jelöltjének szavait.

Dzsihádra biztat az amerikai iskola igazgatóságának tagja

A kapitalizmussal és fehér felsőbbrendűséggel szembeni kiállásra és dzsihádra buzdította az érettségizőket az amerikai iskola igazgatóságának tagja.

A magyarok nem engednek a politikai nyomásnak

 A magyar válogatott nem térdel le, ahogy 1940-ben sem tisztelgett Hitler előtt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére