Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kamu Karácsony már angol nyelvű tanulmányt is írt

888.hu

2021.05.17. 17:19

Tóka Gábor azt állította, hogy Karácsony az egyetemen még tudott angolul, hiszen közösen írtak egy tanulmányt, csakhogy erről maga Karácsony ismerte el 2004-ben, hogy Tóka csak kedvezett neki, és nincs valós munkája a dolgozatban.

 

Zavaros magyarázatot adott az Origo megkeresésére Tóka László, a Soros-egyetem tanára arról a tanulmányról, amelynek elvileg Karácsony is társszerzője volt: „Amikor ezt a kis tanulmányt írtuk, akkor olyan végzős egyetemi hallgatóként Karácsony Gergely még tudott angolul, legalábbis Béla bácsi (Király Béla – szerk.), aki egy New York-i egyetemen volt történészprofesszor pár évtizedig, elégedett volt a szöveggel.”

Ezt a kijelentést maga Karácsony Gergely cáfolta meg egy 2004-es interjúban, ahol azt mondta:

A legtöbb tudást a Széchenyi István Szakkollégiumban szedtem fel, Bozóki Andrástól és Tóka Gábortól, akik úgy csináltak, mintha szerzőtársuk lennék, így lettek a mestereim.”

Azaz valójában nem volt a tanulmány társszerzője, magyarul Tóka ezen válasza nem igazán állja meg a helyét.

A helyzet az, hogy Tóka cselekedete teljességgel értelmezhetetlen, hiszen egy komoly, magára valamit adó egyetemi oktató nem hamisítja meg egy tudományos publikációnak a szerzőit. Másik oldalról Karácsony szerepe is visszás: miért ment bele abba, hogy bármiféle nyelvtudás nélkül feltüntessék a nevét egy angol nyelvű írásban.

Jellemző az erkölcstelenségére, hogy még el is dicsekedett azzal, hogy tanárai úgy csináltak, mintha a szerzőtársuk lenne

– írta meg az Origo.

Tóka válasza a 2004-es interjúra az volt, hogy „Karácsony Gergely ok nélkül szerénykedett egy interjúban, és tréfásan azt mondta, hogy »dehogy csináltam én bármit«, mert ilyen a személyisége”.

Tóka Gábor állítása alapján „magától értetődő, hogy nem hazudik itt senki”, azaz Karácsony Gergely szakmai szinten tudott angolul, de azóta elfelejtette. Tehát a Soros-egyetem tanára továbbra is védi Karácsony Gergely hátát, hiszen azért a nyelvtudás ilyen szintű leromlása nem elhihető állítás.

A főpolgármesternek szándékosan olyan feladatot adott, amiről tudta, hogy el tudja végezni.

Nem zsákmányoltam ki a tehetségét, hanem megkapta a dicsőségből a munkája alapján neki járó részt”

– mondta el Tóka Gábor.

Tóka Gábor egyáltalán nem bizonyította Karácsony Gergely nyelvtudását, sőt inkább azt erősítette meg, hogy nem hajlandó pótolni hiányosságát, hanem mindent megtesz azért, hogy elfedje a valóságot a szavazói elől.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére