Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hiába a nagy igyekezet, csak taszítja a fiatalokat Gyurcsány Ferenc személye

888 - Magyar Nemzet

2021.01.21. 10:30

Valamint hiába mondják azt az ellenzéki közvélemény-kutatók, hogy a létrejött baloldali szivárványkoalíció növeli a szavazótáborukat, a Medián által nemrég publikált eredmény ennek ellentmond. Erre Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója mutatott rá a Magyar Nemzetnek készített elemzésében.

A Medián adatai szerint két verzió lehetséges: a harminc éven aluliak körében vagy népszerűségvesztést eredményez a baloldalnak a Gyurcsánnyal való összefogás, vagy ha körükben nem is csökken a támogatottság,

Gyurcsány Ferenc hatására a bizonytalan fiatalok tömegesen a Fideszét választják a két lista közül – hívta fel a figyelmet Nagy Dániel. Mint írta, ez mind a két esetben 10-15 százalékpontos csökkenéssel, illetve a bizonytalanok Fideszhez vándorlásával számolva 160–240 ezer fiatal szavazót jelenthet.

A Medián a 25 éven aluliak szja-kedvezménye kapcsán publikálta adatait, elmondásuk szerint a kormánypártok szavazatszerző céllal lépték meg ezt az adócsökkentést. Hasonló állásponton van a szintén baloldali Pogátsa Zoltán közgazdász, aki szerint a kormány rosszul teszi, hogy válságban az adócsökkentés módszeréhez folyamodik. A közvélemény-kutatási igazgató elemzésében rámutatott arra, hogy a Nézőpont Intézet adatai alapján a 18–24 évesek közel fele, vagyis 46 százaléka gazdaságilag aktív, körükben pedig éppen hogy nagyobb a kormánypártok támogatottsága, mint a nem aktív 18–24 évesek körében. Nem beszélhetünk tehát arról, hogy a kormány ezen lépése szavazatvásárlási célból történt volna, mivel a kedvezményezett csoport már így is inkább szimpatizál a kormánypártokkal, mint a gazdaságilag nem aktív fiatalok.

Nagy Dániel szerint

már csak azért sem állja meg a helyét az állítás, mert jól látszik, hogy a kormányzat minden társadalmi csoportnak célzottan nyújt támogatásokat, ilyen például a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a családtámogatási rendszer kiépítése és a fiatalok különböző eszközökkel való támogatása.
A közvélemény-kutatási igazgató hozzátette, hogy a Nézőpont Intézet decemberi adatai alapján a teljes népességen belül 42 és 40 százalékos arányban vezetnek a kormánypártok, a biztos szavazók körében pedig 51 és 43 százalék jelenleg az állás.
A Gyurcsány Ferenccel való összefogás tehát az adatok alapján nemcsak a fiatalok, hanem a teljes népesség esetében is két irányban fejti ki hatását, egyrészt amortizálja a baloldali közös lista népszerűségét, másrészt növeli a Fideszre való szavazási hajlandóságot
– zárta elemzését Nagy Dániel.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Meghosszabbították Ukrajnában a hadiállapotot, újabb magyar mentőcsapatok utaznak Törökországba

Meghosszabbították Ukrajnában a hadiállapotot, újabb magyar mentőcsapatok utaznak Törökországba

Orbán Viktor felszólította Brüsszelt az EU-csúcsot előkészítő videókonferencián.

A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A világbajnok Magnus Carlsen nem akar orosz sakkozókat látni a versenyeken

A világbajnok Magnus Carlsen nem akar orosz sakkozókat látni a versenyeken

A sakkvilágbajnok Magnus Carlsen úgy véli, hogy az orosz játékosokat el kell távolítani a nemzetközi versenyekről.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére