Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Heti tapló – a kínai vakcina ellen riogat, mégis azzal oltatta be magát az ATV-s Sváby

888

2021.02.25. 21:25

Mérlegen a tahóság.

Sváby András vasárnap esti műsorában, az ATV-s Heti naplóban a nézők nagy többséggel szavaztak a kínai vakcina ellen.

A Magyar Nemzet írása szerint ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy a műsor készítői egy táblázatban összegyűjtötték a különböző oltások általános jellemzőit, de a kínai vakcinánál kiírták a képernyőre, hogy 73-féle mellékhatása van (például látásvesztés, vérnyomás-emelkedés, autoimmun-betegségek).

Kérdés az is, hogy az 53 éves műsorvezető hogyan kaphatta meg az oltást ilyen hamar? Sváby erre ugyanazt mondta, mint Hiesz György, nevezetesen hogy ő a maradékból kapott, nem tolakodott, hívták és ment. A 24.hu-nak nyilatkozva azt is közölte, hogy a háziorvosa szerint óriási az elutasítottsága a kínai vakcinának, csak azt nem tette hozzá, hogy ez az ő és a hasonszőrű baloldali médiatermékek manipulációinak tudható be.

Sváby tehát vasárnap még oltogatta a nézőit a kínai vakcina ellen, ma meg már büszkén jelentette közösségi oldalán, hogy beoltották a Sinopharm készítményével.

Bevállalós Bandi ATV-s műsorának jelszava egyébként a tisztesség, az emberség és a szókimondás.
Mától elég lehetne egy szó is: látványpékség.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Gyurcsányék fake news-gyára már közvélemény-kutatásokat is végez

Gyurcsányék fake news-gyára már közvélemény-kutatásokat is végez

Érdekes videó bukkant fel a minap a Facebookon, amely tanúsága szerint a Demokratikus Koalícióhoz (DK) köthető ezalenyeg.hu pártpreferenciára is kitérő közvélemény-kutatásnak álcázott kormányellenes uszítást folytat. Tudjuk, bevett szokás, hogy egyes sajtótermékek megbíznak szakértő intézeteket egy-egy kutatás elvégzéséhez, azonban itt egyértelműen egy propagandaportál végzi el ezt a munkát. Éppen ezért a 888.hu kérdésekkel fordult az érintettekhez, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot is megkérdeztük, hogy megtudjuk milyen szabályoknak kell megfelelni ilyen esetekben.

Fülöp herceg koporsóját az általa tervezett terepjárón fogják szállítani

Fülöp herceg koporsóját az általa tervezett terepjárón fogják szállítani

Végső búcsút vesznek ma délután Fülöp edinburghi hercegtől, II. Erzsébet brit királynő múlt pénteken elhunyt férjétől. A herceg óriási autórajongó volt, több jármű tervezésében részt vett, és már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy a temetésén pontosan milyen autóval szállítsák a koporsóját.

Nagy Tímea a 888.hu-nak: Ha csak egy embert tudtam rábírni az oltásra, már megérte

Nagy Tímea a 888.hu-nak: Ha csak egy embert tudtam rábírni az oltásra, már megérte

Megtisztelőnek tartja Nagy Tímea, hogy több sportnagysággal egyetemben az oltási kampány egyik arca lett. A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző szerint a jelenlegi, nem éppen rózsás helyzetből a vakcina jelenti az egyetlen kiutat

Kocsis Mátét is beoltották

„Ne higgyenek azoknak a baloldali politikusoknak, akik bizonytalanságot keltenek, mindegyik vakcina jó! A keletiek is.”

Jakab „Cringe Jackson” Péter lassan Gyurcsányabb lesz Gyurcsánynál

Jakab „Cringe Jackson” Péter lassan Gyurcsányabb lesz Gyurcsánynál

Gyurcsány is gagyi volt anno, de ez minden határon túlmegy.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére