Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hahaha! Brenner Koloman szerint a Jobbik egy polgári konzervatív párt

Horváth K. József

2020.08.05. 11:10

Brenner Koloman, a parlament nemrég megválasztott alelnöke egy igazi jobbikosat nyilatkozott tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A nemrég a pártból is kiutált egykori Jobbik-elnök, Sneider Tamás országgyűlési alelnöki helyét elfoglaló Brenner úr a Kövér László házelnökkel való kapcsolatára utaló kérdésre válaszolva elmondta, hogy hivatalba lépése után „mint egy polgári konzervatív párt képviselője, bejelentkeztem házelnök úrnál és folytattunk egy nagyon korrekt beszélgetést.”

Olvasták? „Mint egy polgári konzervatív párt képviselője”. Hahaha.

Az ATV épületének statikai szilárdságát jól példázza, hogy ezek után nem szakadt rá a mennyezet, nem gördült ki alóla a forgószék, s az előtte levő buborékos ásványvíztől sem kezdett el azonnal fuldokolni.

Ezzel ugyanis nem mondott mást, mint hogy a magyar emberek által legelutasítottabb baloldali politikus, Gyurcsány Ferenc is egy igazi polgári konzervatív párt, a Demokratikus Koalíció elnöke. Hiszen a Jobbik ugye a DK szoros szövetségese, amely a közelmúltban a szélsőjobbról szélsőbalra tette át székhelyét a politikai küzdőtéren. S mint tudjuk, a hasonló a hasonlónak örül.

Ergo Brenner Koloman a televízióban is bebizonyította, hogy éppoly hadilábon áll az igazsággal, mint a Jobbik új szerelmének, a DK-nak az első embere.

S miközben a valótlanságot mantrázza, még kedvesen mosolyog is hozzá. Hátha többen beveszik.

A mondás szerint a langyosakat kiköpi az Isten. Hát még azokat, akik a langyosabbnál is sokkal rosszabbak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Bukarestben tüntetők próbálták megakadályozni egy kórház kiürítését

Bukarestben dulakodás alakult ki péntek éjszaka a csendőrök és a tüntetők között, akik megpróbálták megakadályozni, hogy Foisor ortopédiai kórház kiürítését és Covid-kórházzá alakítását.

Csernobil felé

Csernobil felé

Kvóták szerint választják majd a jövőben pilótákat. Igen, kvóták szerint. Már nem csak a politikai életben, a film világában, vagy a különféle díjak, kinevezések, rangok és elismerések osztogatásánál, hanem a repülőgép pilóták esetében is.

Így küzdenek a Covid ellen a szegedi Járványügyi Ellátó Központban – Videó!

Van olyan nap, hogy 60-70 új beteg is érkezik a szegedi járványügyi ellátó központba, a harmadik hullámban pedig egyre gyakoribb, hogy egész családok szorulnak kórházi ellátásra – derült ki a közmédia riportjából, amelyet a szegedi Járványügyi Központban forgattak.

Kipakolt az ex-DK-s: Gyurcsányék erőszakosan fiatalítanak

Kipakolt az ex-DK-s: Gyurcsányék erőszakosan fiatalítanak

Hazai Iván András szerint ő csak egy eszköz volt Gyurcsány számára.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére