Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsányné szerint a magyar munkások tanulatlanok

888.hu

2020.10.26. 20:45

Több százezer magyar embert sértegetett Dobrev Klára az ATV műsorában.

Megdöbbentő állítást fogalmazott meg Dobrev Klára az ATV Egyenes Beszéd című műsorának egyik múlt heti adásában – szúrta ki a Magyar Nemzet. Gyurcsány Ferenc felesége, a Demokratikus Koalíció uniós képviselője szerint a magyar munkavállalók tanulatlanok és – ahogy ő fogalmazott – olcsók.

A Fidesz egész politikája arra épül, hogy olcsó, kiszolgáltatott munkaerővel próbáljuk kiszolgálni a multinacionális cégeket

– hangoztatta, majd a kétkezi munkára épülő gazdaság kilátástalanságát és versenyképtelenségét boncolgatta.

A DK politikusának erősnek szánt mondatai ugyanakkor több ponton is visszatetszők. Egyrészt valótlan alapokon nyugodnak, ugyanis Magyarországon a legtöbb munkavállalót nem a multik, hanem a kis- és középvállalkozások alkalmazzák. Emellett a jelenlegi gazdasági modell „olyannyira” nem versenyképes, hogy a válság előtti időszakban öt százalék körüli gazdasági növekedést jegyeztek fel idehaza, az unióban kevés helyen tudtak ennél jobb – Dobrev Klára megfogalmazása szerint versenyképtelen – eredményt elérni. S hozzá kell tenni azt is, hogy jelenleg foglalkoztatási csúcs van idehaza, 4,5 millió embernek van állása. Dobrev Klára férje, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején egymillió fővel kevesebben dolgoztak.

Az pedig már csak ízlésbeli kérdés, hogyan ítélheti meg a kétkezi munkaerő olcsó jellegét olyan valaki, aki előbb kommunista, utóbb újkapitalista luxusban nőtt fel. A jelek szerint Gyurcsányné nemigen érintkezett a valódi világgal, ahol a munka valódi munkát jelent, a kétkezi munka pedig nem azért olcsó, mert aki végzi, csak ilyen fizetésre méltó.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére