Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány vészmadarat szerdától már elvinnék azért, amit ma böffentett

M. Kovács Róbert

2020.11.09. 15:50

Az ellenzék vezére a járványügyi védekezés segítése helyett már megint csak a pánik- és zavarkeltésben érdekelt.

A jelek szerint Gyurcsány „Elkúrtuk” Ferenc kihasználta, hogy ma még nem szavazott a rendkívüli jogrendről a parlament, és még mielőtt rémhírterjesztésért eljárás alá vonhatnák, gyorsan nekiállt vészmadárkodni egy nagyot.

Akkor most kapitulált Orbán. Beismerte, hogy elkésett, és most idegesen megnyomta a STOP-gombot Magyarországon”

 

– durrantott mindjárt egy nagyot a nullás lisztbe a Böszme.

Persze

aki még emlékszik a 2008-as devizahitel-válságra, az pontosan tudja, mekkora szakértője is Gyurcsány az elkésett és semmitmondó intézkedéseknek, hiszen ma is családok tízezrei nyögik az akkori kormányzás töketlenkedésének következményeit.

Azt, hogy Gyurcsány nem egyszerűen gyengeelméjű, hanem dörzsölt, minden hájjal megkent politikus, éppen ő maga bizonyítja következő mondatában, amikor kifejti:

Ez a küzdelem három fronton zajlik. Mit csinálunk a vírussal, mit a gazdasággal, mit a közeledő szociális katasztrófával.”

Vagyis az ellenzék vezére pontosan tudja, hogy

a gazdasági teljesítményt befolyásoló korlátozó intézkedések idő előtti elrendelése gazdasági válsághoz vezethet.

Ugye, mindenki emlékszik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tavaszi járványhullám idején példás gyorsasággal állította le az életet Magyarországon, ami rendkívüli anyagi ráfordításokat követelt a kormány részéről, hogy valóban ne maradjanak százezrek munka nélkül, és ne omoljon össze a gazdaság. Aztán amikor az első hullámot sikerült az egészségügyi ellátórendszer összeomlása nélkül kezelni, arra is volt gondjuk, hogy mindenki mihamarabb visszataláljon a munka világába, és az élet visszatérjen a megszokott kerékvágásba.

Persze akkor is

lehetett tudni, hogy lesz második hullám,

amely ráadásul egyáltalán nem egyforma intenzitással csapott le Európa országaira. Vagyis nehéz lehetett kiszámolni azt, hogy Magyarország meddig élheti normálisan az életét, termelheti a javakat az előtt, hogy újra le kelljen húzni a rolót. Olyan ez, mint amikor egy napszámos az utolsó pillanatig kaszál, amíg nem kezd leszakadni az ég, mert ha utána „40 napig” esik, akkor is legyen mit enni.

Gyurcsány annyira nem ostoba, hogy ne lenne ezzel tisztában, de hataloméhsége mégsem engedi, hogy ne álljon neki vért és halált kiáltani, ha a kormányfő éppen kitartásra és türelemre int. Ilyen a Böszme természete. Olyan,

mint egy valódi dögevő, aki csak akkor kezd el körözni a préda felett, ha az sebzett, amíg ereje teljében van, csak a távolból ugat.

Orbánról azt állítja:

Nem csinált semmit nyáron, nem csinált semmit ősszel, most meg rohan az események után. Lemaradt. Cserben hagyta az országot. Most javítani próbál. Elkésett. Ezrek halála lesz az ára ennek.”

Az sem zavarja Gyurcsányt a hazudozásban, hogy

nyáron éppen az ő bandája kiabált a leghangosabban, hogy minek annyi lélegeztetőgép.

Hogy is nevezik ezt?... Ja, igen: szemforgató képmutatásnak.

Döbbenetes, hogy

Magyarország rendszerváltás utáni történelmének egyetlen hivatalában megbukott kormányfője akar válságkezelési tanácsokat adni annak a kormánynak, amely a hazai gazdaságot hosszú évek munkájával kihúzta a gödörből, amelybe a Gyurcsány-kormányzás beletaszította.

De hát...

emelje fel a kezét, aki ennél többet várt Gyurcsánytól!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére