Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány beélesítette Klára asszonyt

Horváth K. József

2021.04.17. 20:40

„Szívügyünk, hogy létrehozzuk az európai Magyarországot. És erre Dobrev Klára a garancia!” – írja a Demokratikus Koalíció szombat reggel közösségi oldalán, nyilván Gyurcsány Ferenc instrukciói alapján. Az ember vakarja a fejét, hiszen ami a DK-nak szívügye, főleg, ha az Dobrev Klára, az a magyaroknak jót nem jelent.

Ez a Rudolf napi közlés azt sugallja, hogy mintha valami bejelentésféléről lenne szó, miszerint Dobrev Klára lehet a DK miniszterelnök-jelöltje. Maga az érintett is erről beszélt a héten az ATV-ben, hogy „soha nem volt olyan közel a döntéshez, mint mostanában”. Őszintén szólva nem hoz különösebben lázba az esetleges pozitív döntés, mert – Heinétől tudjuk – hogy „sosem lehet tudni egy nőnél, hol végződik az angyal és hol kezdődik az ördög.” Lássuk be, Gyurcsányné közéleti szereplései lényegében megtiltották, hogy angyalként tekintsünk rá. Nem volt egyetlen szerethető gesztusa sem, marad az alternatív változat, ami a magyarok millióinak egyáltalán nem smakkol.

Persze ne tévedjünk, abból a zsenge kínálatból, amit a baloldali pártok piacra dobtak, legfeljebb a kétkulacsosok versenyén indulhatnának eséllyel. Ki lenne ugyanis az a vakmerő, aki Jakabról, Fekete-Győrről, Karácsonyról és természetesen Dobrev Kláráról ki merné jelenteni, hogy egyenes ember? Ha pedig valakinek politikai pályafutása során lényegében egyetlen igaz szava nem volt a választókhoz, annak gyaníthatóan akkor se lesz, ha valami fatális véletlen folytán valamelyikük az igazi versenyt is megnyerné.

Gondolható, hogy sok embert hosszú időn át nem lehet becsapni, ám Dobrevék példája azt mutatja, hogy de bizony. Nem kell hozzá más, csak a jól ismert teflonarc és az a vörös gyökér, amely megkerülhetetlen alapfeltétel ahhoz, hogy az anyatejjel magába szívott gyűlöletet lelkiismeretfurdalás nélkül érvényesítse Klára asszony azokkal szemben, akik őt a választásokon hatalomhoz juttatták. Gárdonyitól tudjuk, hogy a gyűlölet az ördög mérge.

Hisz mit mond most is a Gyurcsány Demokratikus Koalíció által közzétett plakáton? „Merjünk nagyot álmodni! Merjünk európai Magyarországot létrehozni!” Klára pedig babaarcúra kisminkelve úgy mosolyog hozzá, mint pék kutyája a meleg kiflire.

Mire gondol a naiv magyar, amikor európai Magyarországgal sózzák az agyát? Osztrák, német gazdagságot vízionál, jól fizető munkahelyeket, problémamentes életet, olyan életszínvonalat, amilyet a Lajtán túli emberek élvezhetnek egy II. világháború utáni szerencsés történelmi helyzetnek köszönhetően.

Mit jelenthet Dobrev kontextusában az európai Magyarország? Körülbelül annyit, amennyit a nagypapának, Apró Antalnak jelentettek 1956 hősei. Amikor a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Katonai Bizottságának tagjává választották 1956 október 23-án éjszaka, másnap egy belső utasításban már „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalomban résztvevőket.

Legnagyobb szerencsénkre unokája, Dobrev Klára még nem volt döntési helyzetben, ám azt jól tudjuk, hogy ő miként képzeli az európai Magyarországot. Politikai színrelépése óta, az európai parlamenti választásra kampányolva az európai minimálbér és az európai minimálnyugdíj belengetésével hülyítette a magyarokat, ha már a német, az osztrák jólét még számára is teljesíthetetlen célnak bizonyult. Ennek mindjárt két éve és természetesen annyi valósult meg belőle, mint férje korábbi, választók számára hízelgő ígéreteiből. Naná, hogy semmi. Ettől függetlenül rendszeresen közli a nyilvánossággal, hogy de bizony valósággá válik az európai minimálbér, meg az európai minimálnyugdíj. Sohanapja bizony még most is odébb van, arról nem szólva, hogy az Unió illetékes biztosa már leszögezte, hogy szó sincs mindennek a tervezéséről se az Unió gondolkodásában. Dobrev teflonarca persze rezzenéstelenül viselte a cáfolatot.

Emlékezhetünk arra is, hogy a két évvel ezelőtti EP kampányban előkelő helyen szerepelt az Európai Egyesült Államok létrehozásának gondolata is. Élete párjával egyetemben Gyurcsány is szívesen beszél erről. Ez az „európai Magyarország” számára azt jelentené, hogy hazánk a többi uniós állammal egyetemben elvesztené nemzeti függetlenségét és megalakulna az a globalista birodalom, amelyet az erős mélyállam emberei kormányoznának mindent elsöprő üzleti érdekeiknek megfelelően. Ez leegyszerűsítve ugyanazt az alávetettséget jelentené, amit a szovjet időkben éltünk át, vagy korábban a Tanácsköztársaság idején szenvedtek el őseink. És amiből legutoljára a rendszerváltoztatáskor döntötte el az ország, hogy nem kér.

Dobrevék viszont nagyon is akarják. Vele együtt a migránsokat, a genderlobbi felerősítését, hogy a keresztény hagyományok még véletlenül se élhessenek tovább Magyarországon, ha ők hatalomra kerülnének.

Emlékezhetünk rá, hogy szintén az EP-kampány jegyében Klára mama két gyerekét ki is vitte a Pride-ra s ott fényképezkedett büszkén a félmeztelen, rózsaszínhajú, hagyományos értékek mentén élő ember számára rokonszenvet egyáltalán nem ébresztő résztvevők között a parlament épülete előtt. Hogy pénzügyi törvényteleségeit ne is említsük, amelyek miatt nem véletlenül kellett a Nemzeti Banknak már másodszor 15 millió forintra megbírságolnia az Altus akkori vezérét.

Biztosat még nem tudunk, de tény, Gyurcsány mától papíron is sejtetni engedi, hogy miniszterelnököt akar csinálni Klára asszonyból. Lehet, hogy számára nem ördög, hanem igazi angyal. Ne is kívánjunk neki ennél se szebbet, se jobbat! Ferit és Klárit ott kell hagyni turbékolni a sötétben, az elkonfiskált Apró-villa rejtekén.

A magyarok millióinak viszont az a dolga, hogy tartsa távol őket a tűztől és vigyázzon a hazájára.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére