Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Feleségét is soron kívül oltatta be a balliberális polgármester

888.hu

2021.01.27. 13:12

Volt szocialista képviselő háziorvosa tanácsára oltatta be magát Gyöngyös baloldali polgármestere. Információink szerint Hiesz György felesége is megkapta a vakcinát, csakúgy, mint a háziorvos felesége, aki egy gyöngyösi önkormányzati cég ügyvezetője. Célpontban a baloldali oltásmutyi – írta a mandiner.hu.

 

Jogosulatlanul kaphatott koronavírus elleni védőoltást Gyöngyös baloldali polgármestere. Hiesz György már január elején beoltatta magát, amikor még csak az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetettnek minősülők voltak erre jogosultak. A 64 éves politikus oltását a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban végezték el, ezt utóbb az intézmény dolgozói is megerősítettek – írta a lap.

A politikus kezdetben nem válaszolt az ügyben feltett kérdésekre, végül

a gyöngyösi városi televízió adásában ismerte el, hogy valóban megkapta a vakcinát, amit az oltási rend szerint egyelőre csak egészségügyi dolgozók vagy idősotthonban élők kaphatnának meg.

A polgármester előbb a Hír TV, majd a Pesti TV stábja elől is elmenekült.

A Mandiner információi szerint a parádi idősotthonban szervezett oltásból maradt vissza vakcina, ehhez jutott hozzá jogosulatlanul a baloldali polgármester. Ezt a városi televízióban egyébként maga is beismerte, azt viszont elhallgatta, honnan szerzett információt arról, hogy az idősotthonban szervezett oltásból még maradt oltóanyag. Hiesz csupán annyit mondott erről, hogy amikor az orvosi személyzet szembesült azzal, hogy több tucat vakcina megmaradt az oltás után, értesítették a gyöngyösi háziorvosokat, akik az általuk ismert, a körzetükben élő személyeknek szóltak erről.

Ilyen telefont kaptam én, hogy megmaradt nagyon sok vakcina, menjek be, beadják a védőoltást, van egy óra, hogy döntsek róla: igen vagy nem.”

Hiesz állítása szerint ekkor bement a kórházba, és másokkal együtt megkapta a védőoltást – írták.

A háziorvos és felesége is autóba ült

A Mandiner helybéliektől úgy értesült, hogy Hiesznek a saját háziorvosa, az abasári körzeti orvos, dr. Lénárt András javasolta, hogy oltassa be magát. Legalábbis ő tanácsolta neki, hogy ha van még oltóanyag, éljen a lehetőséggel. A történet pikantériája az, hogy

a háziorvos felesége, dr. Lénártné Benei Anikó nem más, mint a gyöngyösi önkormányzati cég, a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. ügyvezetője.

Erre a pozícióra pedig a soron kívül beoltott balos polgármester által vezetett, balos többségű gyöngyösi képviselő-testület választotta meg még 2019 őszén. Ráadásul

a lap információi szerint nem csupán a polgármestert, hanem annak feleségét is soron kívül beoltották.

De dr. Lénártné Benei Anikó önkormányzati cégvezető is megkapta az oltást. Hogy igazak-e értesüléseik, arról személyesen az érintetteket is megkérdezték.

A lap telefonon elérte dr. Lénárt Andrást, aki elmondta, hogy ő a Hiesz család háziorvosa, de azt tagadta, hogy ő szólt volna az oltás lehetőségéről a polgármesternek. Azt ugyanakkor elismerte, hogy telefonon beszéltek a polgármesterrel, és maga javasolta Hiesznek, hogy adassa be az oltást. Sőt a háziorvos azonnal autóba szállt Lénártnéval, mondván, ha már van ilyen lehetőség, akkor az önkormányzati cégvezető feleségének is adják be a vakcinát.

Lénárt egyébként semmi kivetnivalót nem talált Hiesz beoltásában,

szerinte mivel a polgármester a helyi védelmi bizottság elnöke is, nem árt, ha védett a vírussal szemben – írták.

Lénárt személye kapcsán további adalék, hogy korábban a Heves Megyei Közgyűlésben az egészségügyi bizottság elnökeként együtt dolgozott az MSZP-alapító, a közgyűlésben korábban a szocialista frakciót vezető Hiesz Györggyel. Lénárt egyébként az MSZP jelöltjeként indult a 2006. őszi önkormányzati választásokon, és a 10 ezer lakos alatti listáról szerzett mandátummal ült be a Heves Megyei Közgyűlésbe. Felesége, Lénártné Benei Anikó pedig egészen 2019-ig, 17 éven keresztül volt Abasár polgármestere – emlékeztetett a lap.

A Mandiner az ügy kapcsán kérdésekkel fordult Hiesz György gyöngyösi polgármesterhez is, aki egyelőre nem válaszolt megkeresésükre, és a telefonját sem vette fel, többszöri próbálkozásuk ellenére.

A polgármester a városi televíziónak állítja, nem tudott az oltási tervről

A gyöngyösi városi televízió felvetésére, miszerint január elején, amikor a polgármester megkapta a vakcinát, az oltási terv szerint az egészségügyi dolgozók voltak soron, Hiesz gyakorlatilag azt mondta, hogy ő nem tudott az oltási tervről: „Igazából azt, hogy most az oltási sorrendre milyen protokollok vonatkoznak, nem tudom.”

Csakhogy Hiesz háziorvosának foglalkozásánál fogva tudnia kellett az oltási tervről és arról, hogy ebben az időszakban kizárólag az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakói olthatók be.
De tudnia kellett a protokollról Hiesznek is, hiszen polgármesterként a helyi védelmi bizottság vezetője

– hívták fel az olvasó figyelmét.

Az pedig meglepő lenne, ha a helyi védelmi bizottság vezetőjeként ne tudná valaki, hogy az oltási rend szerint még nem jogosult a vakcinára, hiszen egyelőre csak az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakói kaphatják meg az oltást – közölték.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére