Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros-szervezetek jelentéséből nyúlta legújabb kedvenc mondását Vera Jourová

888.hu - V4NA

2020.10.02. 16:00

Kis utánajárással kideríthető, hogy a „beteg demokrácia” kifejezés nem feltétlenül Jourová fejéből pattant ki, ugyanis Soros Györgyhöz köthető szervezetek előszeretettel használják a fordulatot – írta meg a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mint ismeretes, Vera Jourová, az Európai Bizottság egyik alelnöke, aki az értékekért, átláthatóságért és jogállamiságért felelős biztos, szeptember 25-én interjút adott a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel álló Der Spiegel című lapnak.

A cseh politikus többek között azt állította, hogy

Magyarországon eltűnőben van a demokrácia”,

illetve hogy

Magyarországon nem illiberális demokrácia, hanem beteg demokrácia van.”

Az angol nyelvű portálok szerint a politikus a „sick” szót használta, ami arra utal, hogy a korábban több mint egy hónapot előzetes letartóztatásban töltő politikus a propagandakiadványokat sem tudja pontosan idézni, hiszen azokban az „ill” szót használják. De ne legyünk előítéletesek, az is lehet, hogy csak a németről angolra fordítás közben változott meg a szóhasználat.

2017 decemberében a Human Rights House nevű norvég szervezet tett közzé több nyelven is egy elemzést, amelyben arról értekeztek, hogy az illiberális kormányok többek között Magyarországot és Lengyelországot „beteg demokráciává” változtatják.

A jelentés elkészítésében olyan Soros-közeli szervezetek vettek részt, mint a Helsinki Bizottság vagy a Társaság a Szabadságjogokért.

Azonban a Human Rights House-t is a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) finanszírozza. Éves beszámolójukból kiderül, hogy

tavaly a bevételük több mint 2,5 millió euró volt, és köszönetet mondtak Soroséknak a támogatásért. A pénzügyi kimutatásokból kiderül, hogy nagyjából 43 ezer eurót kaptak.

Szintén a demokrácia betegségeiről közölt hosszú jelentést tavaly novemberben az International Institute for Democracy and Electoral Assistance (IDEA) nevű szervezet. Ők is Soros Györgyhöz köthetők, 2017-ben 175 ezer dollárt kaptak az OSF-től.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére