Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amikor az elhárítás valóban ellenzéki politikusok után kémkedett

888.hu

2021.07.22. 17:05

„Ha igaz, hogy a kormány vég nélkül lehallgatott újságírókat, üzletembereket, független értelmiségieket, politikusokat, akkor ugye ezek hazaáruló bűnözők” – írta Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán a kémszoftverüggyel kapcsolatban.

 

A Magyar Nemzet szerint a bejegyzés azért rendkívül meglepő, mert pont a Gyurcsány-kormány idejéből számos olyan példát lehet felhozni, amikor a titkosszolgálatokat politikai célokra használták.

2008 júniusában kétszer is találkozott Laborc Sándor, az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal, az NBH (az elhárítás, jogutódja jelenleg az Alkotmányvédelmi Hivatal) vezetője az azóta több, a 90-es években elkövetett leszámolás miatt is elítélt Portik Tamással. Az olajos bűnöző által kezdeményezett találkozók célja az MSZP hatalmának megtartása, a 2010-es választások befolyásolása volt.

Nekünk az lenne a dolgunk, hogy erősítsük a miniszterelnök urat [Gyurcsányt – a szerk.] vagy magában legalább az MSZP-t”

– hangzott el Portik szájából a találkozón, amelynek leirata később nyilvánosságra került.

Mi az, ami még szerintem önt érdekli? Média, önkormányzat, bíró, ügyvéd, ügyész?”

– kérdezte Portik a második találkozón. Laborc válasza pedig az volt, hogy

„ez így”.

Az alvilág egyik meghatározó vezetője és az elhárítás főigazgatója lényegében abban állapodott meg, hogy az egykori olajbűnöző információkat gyűjt és kreál fideszes politikusokról.

A sikeres, zavartalan munkavégzés érdekében Laborc Sándor még egy biztonságos telefont is intézett Portik Tamás számára.

Laborc Sándort később – már a Bajnai-kormány idején – Balajti László váltotta az NBH élén, aki távol tartotta a hivatalt a politikától. Ám elődje ténykedésével kapcsolatban kénytelen volt feljelentést tenni hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt.

Demeter Ervin akkori fideszes honatya úgy fogalmazott az ügy kapcsán:

A 2010-es kormányváltás után derült fény arra, hogy van olyan műveleti dosszié, amiben a Fidesz elnöksége és a pártelnök közötti 2006-os telefonbeszélgetés tartalmát rögzítették.”

Emellett az is kiderült, hogy egy fideszes vezetőt rendszeresen lehallgattak.

A volt főigazgatónak „Ovi” és „Bajusz” néven volt telefonbeszélgetéseket és kapcsolatokat elemző dossziéja, amiből egyes szakértők arra következtettek, hogy ezek a mappák

Orbán Viktor és Kövér László lehallgatott beszélgetéseit tartalmazták.

Laborc Sándor – aki nyilván számos szenzitív, államtitkot képező információ ismerője – napjainkban a Demokratikus Koalíció tanácsadójaként tevékenykedik.

De ha már titkosszolgálatok és újságírók.

Érdemes felidézni: azt követően, hogy a Magyar Nemzet munkatársai 2007-ben Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezése helyszínén készítettek fotókat, gyűjtöttek információkat, az egyik újságíró lakásán megjelentek az NBH munkatársai.

Amikor kollégánk egyértelművé tette, hogy lapunk újságírójaként járt a településen, és a továbbiakban semmilyen információval nem kíván szolgálni, a két férfi arról érdeklődött, mennyire biztos az állása a Magyar Nemzetnél”

– olvasható a lap akkor megjelent számában.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére