Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A szétesés útjára léphet az MSZP

888.hu

2020.09.08. 15:45

Súlyos legitimációs válságba kerülhet az MSZP a jövő heti tisztújító kongresszusa után, mivel a feloszlatott Pest megyei küldöttek a bírósághoz fordulnak. Jogtalannak tartják ugyanis az etikai bizottság döntését.

Mint az Origo rámutat, abban az esetben, ha a bíróság később jogtalannak mondja ki a Pest megyei szervezet feloszlatását, akkor

a kongresszus döntései, tehát a két társelnök és az elnökség megválasztása is érvénytelen lehet.

Az Origo úgy tudja, hogy a Pest megyei szervezet mindenáron való feloszlatása azért volt fontos a Tóth Bertalan irányította pártvezetésnek, mivel a túlnyomó többség Mesterházy Attilát támogatta. Jól látszik, hogy a teljes kisgazdásodás útjára lépett az MSZP azzal, hogy a belső etikai vitákat a bíróságon próbálják rendezni.

Az Origo szerint az, hogy a párt belső etikai ügyei a bíróságon folytatódnak, egyértelműen azt mutatja, hogy az MSZP a már megszűnt FKGP, MDF és SZDSZ útjára lépett

Az utóbbi három párt végső szétesése is akkor gyorsult fel, amikor a belső vitákat nem tudták rendezni, és úgymond egy külső félnek kellett igazságot tennie.

Három nap alatt döntött a Pest megyei szervezet feloszlatásáról a Harangozó Tamás vezette etikai bizottság, és ebben egy hétvége is benne volt.

Mindez pedig azért érdekes, mert információink szerint Tóth Bertalan, Hiller István, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Harangozó Tamás pont azok a képviselők, akik már megállapodhattak a Demokratikus Koalícióval abban, hogy biztos bejutó helyet kapnak majd a 2022-es választási listán. Molnár Zsolt hétfőn az ATV-ben úgy fogalmazott, hogy évek óta probléma volt több szervezettel Pest megyében, de ha ez így van, akkor érthetetlen , miért a kongresszus előtti pár héten belül léptek.

Szocialista források szerint a Pest megye elleni politikai akció célja az volt, hogy növelje az esélyét Tóth Bertalan és köre a tisztújító kongresszuson. Nagy kérdés, hogy a demokratikusnak nehezen nevezhető eljárásnak nem lesz-e kontraproduktív hatása, és ez akár döntő is lehet a kongresszusi végeredmény szempontjából – fogalmazott az Origo forrása.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére