Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A DK-ban folytatja karrierjét a Párbeszéd korábbi pártigazgatója

888.hu / MTI

2023.01.20. 17:50

Ki gondolta volna...?!

 

A Demokratikus Koalícióban (DK) folytatja politikai karrierjét Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd korábbi országgyűlési képviselője és pártigazgatója. Erről a politikus a Facebook-oldalán számolt be, majd úgy fogalmazott, hogy a 2022-es választás legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége. Szerinte az azóta eltelt időszakban a DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani a jelenlegi kormánnyal szemben – számolt be a Magyar Nemzet.

 

Kocsis-Cake szerint a választók is egyre inkább a DK-ban látják a kormányváltás legnagyobb esélyét, ahogy ő maga is.

A Magyar Nemzet azt írja, a Gyurcsány-párt közleményt adott ki, amiben büszkén számoltak be a párbeszédes politikus átigazolásáról. A Párbeszéd egy közleményben azt írta, sajnálja Kocsis-Cake Olivio távozását, és jelentős ellenérzéssel tekint minden olyan folyamatra, amely nem Magyarország jövőjének alakítására, hanem egymásra utalt közösségek kannibalizálására irányul. A párt szerint tévedés azt a játékot játszani, amely kizárólag arról szól, hogy megmutassa: ki a legnagyobb kicsi. Mint írták, ez történelmi hiba, sőt: bűn.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére