Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tizenegy éves muszlim gyerek fenyegette lefejezéssel a tanárát

888.hu

2020.11.12. 14:30

Egyre több pedagógus van fenyegetéseknek kitéve Nyugat-Európában.

Samuel Paty brutális meggyilkolását követően egyre több tanár áll elő a saját történetével Nyugat-Európában. A közös pont mindig ugyanaz: a diákok gyilkossággal fenyegetőznek.

Ezúttal egy berlini általános iskolában fenyegette a tanárát azzal egy 11 éves diák, hogy levágja a fejét.

A Der Tagesspiegel című német lap beszámolója szerint a gyerek azt mondta az oktatónak:

„Ugyanazt fogom csinálni veled, mint a fiú tette a tanárával Párizsban.”

A fenyegetőző gyerek az incidens előtt egy héttel egyébként állítólag arról beszélt társainak, hogy szerinte az „rendben van”, ha valakit kivégeznek, amiért „megsértette a prófétát”.

Mindez pedig akkor hangzott el, amikor egyperces néma csönddel emlékeztek Patyre. A hírek szerint egy imám is jelen volt, aki azonnal beszélt a gyerekkel, majd hazaküldte a szüleihez, hogy beszélgessenek el vele.

Samuel Patynek azért kellett meghalnia, mert Mohamed-karikatúrákat mutogatott a diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján.

A terrortámadást követően Svédországban felszólaltak a tanárok, akik szintén tartanak a lefejezéstől. Olof Linton azt nyilatkozta a svéd állami televíziónak (SVT), hogy a Paty-gyilkosság valójában a szólásszabadság elleni támadás volt, és bárhol megtörténhetett volna Európában – például Svédországban. A Stockholmban tanító középiskolai tanár szerint fel is kell készülni az ilyen támadásokra, mert már nem az a kérdés, hogy velük is megtörténhet-e ilyen, hanem hogy mikor.

Október elején majdnem hasonló tragédia történt. A La Depeche című francia lap szerint a Muret városában található Pierre-Aragon általános iskolában diákok fenyegették meg az egyik tanárt, aki a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmódról értekezett.

A tanárnő azt állította, hogy Franciaországban az embereknek több joguk van, mint Szaúd-Arábiában. Két diák ezt szóvá tette, és közölte, hogy a saría törvénykezés jobb a franciánál. A tanárnő szerint az óra után odament hozzá egy 16 éves lány, és sértegetni kezdte, majd két fiú következett, akik állítólag „heves” vitát folytattak vele.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére