Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Négy évet kapott Finnországban az iraki migráns, aki egy 13 éves lány vett el

888.hu

2021.04.19. 11:45

A harminc éves iraki származású férfi még 2014-ben érkezett Finnországba egy tizenhárom éves lánnyal, akit még Irakban vett feleségül. A finn bíróság szerint ezzel több bűncselekményt is elkövetett. Négy év börtönt kapott.

Az esetről az amerikai Breitbart számolt be.

Az újság tudósításából kiderült, hogy

a férfit a bíróság többszörös nemi erőszak, gyerekmolesztálás, és embercsempészet elkövetésében találta bűnösnek.
A férfi tagadta az ellene felhozott vádakat. Azzal védekezett, hogy nem nem tudta a lány valós életkorát. A bíróság azonban nem fogadta el a fellebbezést.
A lány valós életkorát egyébként az ügy közben sikerült megállapítani mert eddig nem volt ismert a hatóságok előtt. A törvényszéki vizsgálatot és röntgen teszteket a Finn Nemzeti Egészségügyi Hivatal és Jóléti intézet csinálta.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére